Magyar foci

Ilyet addig még senki sem látott: kapusa lőtte tovább a Honvédot a történelmi büntetőpárbajban

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok
A nemzetközi klubtornák történetében elsőként Kispesten döntötték el tizenegyesekkel a továbbjutást. Ötvenöt éve a Honvéd az Aberdeennel találkozott a Kupagyőztesek Európa Kupájában, és 1-3, 3-1 után a ráadáspárbaj döntött. Ebben az utolsó szó Bicskei Bertalané volt, azaz kapus lőtt a másik kapus, Bobby Clark hálójába.

A hír 1970 júniusában látott napvilágot: „A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség szabályalkotó bizottsága a skóciai Invernessben tartott ülésén érdekes határozatot hozott. A jövőben a nemzetközi mérkőzéseken, amelyeken egyenlőség esetén el kell dönteni, hogy melyik csapat győz vagy jut tovább, nem sorsolással, hanem tizenegyesrúgással határoznak a következőképpen:

1. a játékvezető kijelöli az egyik kaput, amelyre a 11-eseket rúgják;

2. mindkét csapat kijelöl öt játékost a rúgások elvégzésére;

3. azok a rúgók, akik nincsenek soron, csak a 16-os félkörívén kívül tartózkodhatnak;

4. ha az öt 11-es elvégzése sem hoz döntést, a rúgások végrehajtását addig folytatják, amíg döntés nem születik.”

Az európai kupák első tizenegyes-párbaja Kispesten zajlott. Meglehetősen szűk körben, mert a Honvéd–Aberdeen KEK-visszavágóra mindössze ötezren mentek ki 1970. szeptember 30-án. (Nem úgy, mint négy hónappal korábban a skót kupadöntőre, a glasgow-i Hampden Parkban ugyanis 108 434-en látták az Aberdeen 3-1-es győzelmét a Celtic ellen.) Az itthoni érdektelenségben – a Honvéd 3-1-es skóciai vereségén túl – az is szerepet játszott, hogy a kispestiek a bajnokságot ugyancsak gyengén kezdték, az első hat fordulóban kikaptak a Csepel (1-2), a Salgótarján (1-3) és a Diósgyőr vendégeként (1-3) is.

Így fordultak rá a nemzetközi revansmeccsre, amely többszörösen is futballtörténeti esemény maradt.

Például azért, mert a 68. percben, 2-0-s kispesti vezetésnél Marosi László a skótok kapujába küldte a 20 méteres szabadrúgást, de Concetto Lo Bello megismételtette a lövést, mivel a labda úgy került a hálóba, hogy az olasz játékvezető még nem adott jelt a végrehajtásra. Erre odaállt az első gólt is jegyző Kocsis Lajos, és nagyjából ugyanoda varrta be a labdát, mint Marosi (3-0).

Ekkor már a pázsiton volt a hét perccel korábban becserélt Tichy Lajos is, ám a Honvédban 320 bajnoki meccsen 244 gólt szerző, 72-szeres válogatott bombázó már nem jelentkezett a szabadrúgásra, mert utolsó évadát töltötte a pályán, a bajnokságban csupán 12 találkozón szerepelt. Igaz, a Vasas elleni NB I-es búcsúmeccsén (1-1) parádés kapásgóllal köszönt el, de 35 évesen a korábbi jó soknál lényegesen kevesebbet vállalt.

Ezzel együtt a Bicskei – Tajti, Ruzsinszki, Vári (Tóth Gyula), Marosi – Pintér, Kocsis, Vági – Pusztai, Kozma, Karakas (Tichy) összetételben fordító Honvéd továbbjutásra állt, ám a hajrában az egyszeres skót válogatott Steve Murray beívelése Ruzsinszki József hátáról Bicskei Bertalan kapujába szédült (3-1).

Arcanum Újságok

Kétszer negyedórás hosszabbítás következett, újabb gól nélkül, megtartották hát a tizenegyes-párbaj európai premierjét. A hazai tudósításokban azonban visszaköszönt: „A szabályokat nem nagyon ismerhették a két csapat vezetői, mert eléggé körülményesen kezdődött meg a tizenegyesek rúgása.”

Konkrétan eluralkodott a zűrzavar, mivel a skótok úgy hitték, a döntés a harmadik mérkőzésre marad, ezért el akarták hagyni a pályát, ám az UEFA-ellenőr tájékoztatta őket – jobb későn, mint soha – az új szisztéma bevezetéséről.

Az Esti Hírlap megjegyezte: „Aligha gondolt volna valaki is arra, hogy a délután fél négykor kezdődő játék valamivel negyed hét előtt ér véget.”

A tizenegyes-rúgásokat Murray kezdte, és a hálóba lőtt, majd Tichy egyenlített. Jött a skót gólkirály Joe Harper, aki az 1971/72-es évadban újra mesterlövész lett hazájában, és 33 góljával az európai bronzcipőt is elnyerte. Az Aberdeen színeiben klubrekordot jelentő 199 gólt ért el, de csak ötször tűnt fel a válogatottban, mert egy dán–skót mérkőzés (0-1) után a vendégek öt játékosát kiutasították egy koppenhágai éjszakai bárból verekedés miatt, és a csatár a botrányt okozók között volt. A skót szövetség örökös eltiltással sújtotta az 54-szeres válogatott Billy Bremnert, továbbá Arthur Grahamet (11), Pat McCluskey-t (6), a csupán kerettag Willie Youngot, valamint Harpert, majd Graham és Harper büntetését hatályon kívül helyezte ugyan, ám az incidens nyomot hagyott a válogatókban (is).

Harper Kispesten nem hibázott, de Kocsis sikeres lövése után az ötszörös skót válogatott Jim Forrest a felső lécre küldte a labdát. Majd bevágta Marosi, Jim Hermiston, Vági István, Alex Willoughby is, az utolsó rúgáshoz pedig Bicskei Bertalan kapus állt oda.

Ennek előzményeként a San Sebastianban rendezett nyári tornán, amelyen a Honvéd 4-0-ra legyőzte a házigazda Real Sociedadot, majd 1-1-et ért el a lisszaboni Sportinggal szemben, Bicskei belőtte a tizenegyest a 29-szeres portugál válogatott Vitor Damasnak. A párbaj különlegességét fokozta, hogy ez volt a torna második meccse, a Real Sociedad–Sporting záró találkozót (0-1) másnap rendezték. Jobb gólkülönbségével a Honvéd vitte el a pálmát, és meg is érdemelte a trófeát, mert a Sporting ellen – Szurgent Lajos kiállítása miatt – több mintegy órán át létszámhátrányban futballozott.

Bicskei Kispesten a jobb felső sarokba lőtt, és kitörő örömmel fogadta a továbbjutáson túl azt is, hogy másnap Hoffer József szövetségi kapitány – Kocsissal együtt – meghívta a norvégok elleni Eb-selejtező előtt álló válogatott keretébe, amelyben a következő játékosok kaptak még helyet: Noskó Ernő, Fazekas László, Bene Ferenc, Nagy László (mind Újpest), Mészöly Kálmán, Vidáts Csaba, Müller Sándor (mind Vasas), Páncsics Miklós, Megyesi István (mindkettő FTC), Rothermel Ádám (Tatabánya), Konrád János (Pécs), Halmosi Zoltán (Szombathely), Karsai László (Videoton).

Oslóban Bicskeire nem osztottak szerepet, Kocsis viszont játszott, a válogatott pedig győzött. Mit gondolnak, mennyire? Naná, 3-1-re, akkoriban ez volt a divat.

A kárvallott Aberdeen, amely Kispesten – a skót visszaemlékezések szerint – „a történelem rossz oldalára került”, utóbb mind a tíz tizenegyes fotóját kiállította a Pittodrie stadionban, mint „a klub történetének fontos dokumentumát”. Talán csak Forrest berzenkedett: „Nem elég, hogy kihagytam, még ez is!”

Kapcsolódó
„Tizenegyes!” – kiáltotta a néma a Kaposvári Rákóczi történetének első NB I-es mérkőzésén
Ma fél évszázada egészen különleges napra ébredt Kaposvár: történetének első NB I-es labdarúgó-mérkőzését játszotta a Rákóczi, és mindjárt 2-0-ra legyőzte a favorit Vasast. A sikert a helyszínen 22 ezren ünnepelték, a helyi kórházban pedig a találkozó alatt – mindenki megrökönyödésére – felkiáltott egy néma.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik