Magyar foci

Két egyenlítő gólt is elvettek a Pakstól, de így is legyőzte a Puskás Akadémiát

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

A Paksi FC szombaton 3-2-re legyőzte a Puskás Akadémiát az NB I nyolcadik fordulójában.

Pedig a felcsútiak szereztek gyorsan vezetést Lukács Dániel találatával, de még szünet előtt Gyurkits Gergő egyenlíteni tudott. Térfélcsere után azonban újra hamar előnybe került a PAFC, ezúttal Németh András talált be, aki 2023 februárja óta várta, hogy újra eredményes lehessen, múlt héten pedig már elvettek tőle egy találatot. Ezúttal viszont érvényes gólt szerzett, így a hosszú gólínségnek vége szakadt.

Meg nem adott gólokból azért így sem volt hiány, de ennek ezúttal Tóth Barna volt a kárvallottja. A Paks hatalmas energiát mozgósított az egyenlítésért, Tóth pedig kétszer is azt hihette, hogy egyenlített, de a VAR közbeszólt. Először a földön fekvő Böde Dániel kezén változtatott irányt egy lövése, majd lesen kapta a gólpasszt.

Végül mégis győztek a paksiak, Lencsér Bence egy váratlan húzással tizenegyest harcolt ki, amit Gyurkits értékesített, majd Windecker József egy ragyogó kontra végén a győztes gólt is megszerezte. Sikerével nyolc forduló után 18 pontos a Paks és a tabella élén áll, a Puskás Akadémia viszont négy bajnoki óta nyeretlen, sőt egyetlen pontot gyűjtött ennyi idő alatt.

Végeredmény – NB I, 8. forduló

Paksi FC-Puskás Akadémia 3-2 (1-1)

Paks, v: Bogár G.

gólszerzők: Gyurkits (39., 87., a másodikat 11-esből), Windecker (89.), illetve Lukács (8.), Németh A. (49.)

sárga lap: Tóth B. (65.), Papp K. (72.), Horváth K. (72.), illetve Harutjunjan (67.), Okeke (76.), Németh A. (81.), Nagy Z. (88.)

Paks: Kovácsik – Lenzsér, Vas (Kinyik, 43.), Vécsei – Osváth, Papp K., Gyurkits, Zeke (Windecker, 81.) – Horváth K. (Pető, 81.) – Tóth B. (Balogh B., 92.), Hahn (Böde, a szünetben)

Puskás Akadémia: Szappanos – Maceiras, Golla, Harutjunjan, Markgráf – Szolnoki (Favorov, 76.), Okeke (Stronati, 76.) – Dárdai P. (Vékony, 76.), Lukács (Duarte, 88.), Nagy Zs. – Németh A. (Nagy Z., 88.)

Olvasói sztorik