A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) rendezte el a Ferencváros és a Rijeka közötti vitás ügyet.
A magyar bajnok ugyanis még 2021-ben szerződtette Stjepan Loncart, ki is fizette érte a megállapított átigazolási díjat, ám a horvátok azt állították, hogy ez a pénz nem érkezett meg. Mint kiderült, kiberbűnözők hekkelték meg a Rijeka levelezőrendszerét, így egy ismeretlen spanyol számlaszámot adtak meg, a beérkező összeget pedig lenyúlták, olvasható az ulloi129.hu összefoglalásában.
Nem törődött bele a sorsába a Rijeka, amely joggal hihette, hogy nem is küldtek pénzt a magyarok, feljelentették a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) az FTC-t, kisvártatva pedig a CAS elé került az ügy. Végül mindkét klubot hibásnak találták, ezért a veszteségen igazságosan osztoznak, ugyanis:
- az NSO szerint a Ferencvárosnak felrótták, hogy figyelmen kívül hagyott olyan figyelmeztető jeleket, mint a spanyol bankszámlaszám, eltérésék a FIFA rendszerében található adatokkal, illetve egy hamis e-mailcímmel kapcsolatos riasztást;
- a Rijeka pedig nem reagált a hamis domainről szóló figyelmeztetésre, nem erősítette meg a fizetést a FIFA rendszerében és nem hivatalos kommunikációs csatornákat használt.
A Ferencvárosnk az átigazolási díj felét, 498 ezer 750 eurót kell kifizetnie a horvátoknak – egy olyan játékosnak, aki 2024-ben végleg eligazolt a klubból, jelenleg az Istra játékosa.
