Magyar foci

Harmadszor is kikapott, gödörbe került a Puskás Akadémia

Illyés Tibor / MTI
Borbély Balázs, az ETO FC vezetőedzője elégedett lehet
Illyés Tibor / MTI
Borbély Balázs, az ETO FC vezetőedzője elégedett lehet
Az ETO FC Győr 2-0-ra nyert a Puskás Akadémia otthonában a labdarúgó Fizz Liga hetedik fordulójának utolsó szombati mérkőzésén, és továbbra is veretlenként a második helyre lépett előre. A hazai együttes egymás után a negyedik tétmérkőzésén maradt nyeretlen.  

Gyorsan vezetéshez jutott a Győr, mert Golla és Benbuali ütközése után Berke játékvezető tizenegyest ítélt, amit aztán a VAR-vizsgálattal, az akár fordítva is megítélhető eset újbóli megtekintése után ő maga megerősített. A büntetőt Anton a kapu jobb oldalába bombázta (0-1).

Újabb 12 perc elteltével már kétgólos volt az ETO előnye, Benbuali elfutásánál sem a védők, sem a kapus nem volt határozott, s a győri támadó balról hét méterről leadott lövésénél Szappanos lába között utat talált a labda a kapuba (0-2).

A fordulás után nagy lendülettel vezette bele magát a küzdelembe a Puskás Akadémia, sokszor került a vendégvédők mögé, főleg a jobb oldalon. Egy ilyen alkalommal Soisalo passzolt pontosan középre, Németh András pedig az ötösről a kapuba továbbította a labdát.

Csakhogy mellette Lukács két kézzel ellökte Csingert, emiatt a VAR jelzésére Berke érvénytelenítette a gólt.

A folytatásban is ment előre a hazai csapat, de nem volt átütőerő a játékában, komoly gólszerzési lehetőségeket nem tudott kialakítani, a Győr pedig taktikusan őrizte előnyét.

NB I, 7. forduló

Puskás Akadémia FC – ETO FC Győr 0-2 (0-2)
Pancho Aréna
v.: Berke
Puskás Akadémia: Szappanos – Maceiras, Golla (Arutyunjan, 29.), Stronati, Markgráf – Favorov – Soisalo (Dárdai P., 57.), Lukács (Colley, 57.), Michael (Vékony, 76.), Nagy Zs. – Németh A. (Nagy Z., 76.)
ETO FC Győr: Petrás – Bíró (Bánáti, 75.), Abrahamsson (Boldor, 84.), Csinger, Stefulj – Anton – Bumba, Vitális, Gavric (Njie, 67.), Schön (Vladoiu, 75.) – Benbuali (Tóth R., 75.)
gól: Anton (12., 11-esből), Benbuali (24.)
sárga lap: Nagy Zs. (48.), Maceiras (58.), illetve Gavric (63.), Tóth R. (81.)

Kolorcity Kazincbarcika SC – Újpest FC 2-0 (2-0)

Nyíregyháza Spartacus FC – Paksi FC 1-1 (0-0)

 

Az állás:
1. Paks 7 4 3 – 19-10 15 pont
2. ETO FC 6 3 3 – 15-7 12
3. Ferencváros 6 3 2 1 14-6 11
4. Debrecen 6 3 1 2 10-10 10
5. Kisvárda 5 3 1 1 7-8 10
6. Puskás Akadémia 7 3 1 3 10-12 10
7. Újpest 7 2 1 4 10-10 7
8. MTK Budapest 6 2 1 3 12-13 7
9. Diósgyőr 7 1 4 2 12-16 7
10. Nyíregyháza 7 1 2 4 8-15 5
11. Kazincbarcika 6 1 1 4 6-12 4
12. Zalaegerszeg 6 – 4 2 10-14 4

Olvasói sztorik