Magyar foci

Böde a Bognár-Kubatov üzengetésről: Amikor Gyuri mond valamit, a sajtósunkat szoktam nézni, hogy fogja a fejét már megint

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A Paks csatára, Böde Dániel volt a Nekem mondod? nevű podcast vendége, amelyben Szabó András Csuti és Tóth Szabolcs kérdéseire válaszolt.

Szóba került a magyar válogatott két szeptemberi vb-selejtezője, a 2-2-vel végződő írországi meccsről Böde azt mondta, szerinte nyilvánvaló szabálytalanság előzte meg a hazaiak első gólját, Sallai Roland kiállítását viszont jogosnak érezte, és hozzátette, óriási butaságnak tartja. Azóta kiderült, hogy Sallai az örmények elleni hazai találkozón sem játszhat eltiltása miatt, Varga Barnabás pedig a sárga lapjai miatt nem lesz bevethető.

Nem számítok meghívóra, de ha hívnak, megyek. Kiváló szövetségi kapitányunk van, majd ő eldönti, hogy ki tudja pótolni Sallait és Vargát. Az is óriási hiba egyébként Vargától, hogy megint reklamálásért kapta a sárgát

– idézte Bödét a podcastot szemléző Csakfoci.

A 38 éves játékos két paksi időszaka között hét évet húzott le a Ferencvárosnál, de most elárulta, közel volt ahhoz, hogy 2012-ben az Újpesthez szerződjön, ám az akkori tulajjal, a belga Roderick Duchatelet-vel nem sikerült megegyeznie.

Böde az NB I egyik nagy öregje, és a fiatalabb játékosokkal kapcsolatban kritikusan mondta, hogy „rengeteg fiatalnál van az, hogy mi, öregek, vagy az edzői stáb jobban akarja, hogy focisták legyenek, mint saját maguk. Jöjjenek, tépjék le az öregről, vagy a 25 évesről a mezt, mutassák meg, hogy jobbak, és nem azért teszik be őket, mert pénzt kap a klub értük.

Azt látom bennük, hogy azt hiszik, ha megcsinálják az aznapi edzést, elég lesz ahhoz, hogy futballisták legyenek. De ez nagyon kevés, az edzésen kívül nagyon sokat kell még foglalkozni a focival ahhoz, hogy futballisták legyenek.

Természetesen szóba került a paksi edző, Bognár György, valamint a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor régóta tartó üzengetése is.

„Hogy ki lépett először? Jó kérdés, nem tudom megmondani. Mi, játékosok próbálunk kimaradni ebből. Sőt, amikor Gyuri mond valamit, a sajtósunkat szoktam nézni, hogy fogja a fejét már megint” – jegyezte meg ezzel kapcsolatban Böde.

A tavalyi NB I-es gólkirály idén négy bajnokin szerepelt, és egyszer volt eredményes. Csapata, amely 6 kör alatt 14 pontot gyűjtött, és ezzel vezeti a tabellát, a hétvégi fordulóban a 10. helyezett Nyíregyháza vendége lesz.

Olvasói sztorik