Marco Rossi döntése értelmében két középpályás, Csongvai Áron és Dárdai Bence, valamint a támadó Molnár Rajmund biztosan nem lép pályára az Írország elleni világbajnoki selejtezőn, szúrta ki az M4 Sport.
A szövetségi kapitány 27 játékost hívott be az írek és a portugálok ellen készülő keretbe, de Schäfer Andrásról már az összetartás elején kiderült, hogy nem tudja vállalni a játékot. Maradtak 26-an, de a meccskeretbe csak 23 labdarúgó nevezhető, az európai szövetség oldalán pedig a fenti hármas neve nem szerepel a listában.
Csongvai mindkét júniusi felkészülési meccsen pályára lépett, mellette pedig stabil kezdő a svéd AIK Stockholmban, csak eltiltás miatt hiányzott eddig a bajnokságban két mérkőzésről, és a Konferencia Liga-selejtezőben is alapember volt. A háromszoros válogatott Dárdai Bence eddig csak a kupában kapott 20 perc játékidőt a Wolfsburgban, míg a 22 éves Molnár újonc a keretben, az MTK-ban öt bajnokin öt gólja van, az átigazolási időszak hajrájában igazolt a lengyel élvonalban szereplő Pogonhoz.
A magyar válogatott szombaton 20.45-től kezdi meg a vb-selejtezőt Dublinban. Egy éve az Eb-felkészülés jegyében mérkőzött meg a két csapat, akkor az írek vetettek véget Magyarország 14 mérkőzésen át tartó veretlen sorozatának.
Az MTI szerint az alábbi kezdővel futhat ki a csapat szombat este:
A magyar válogatott kerete a szeptemberi selejtezőkre:
- Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC), Tóth Balázs (Blackburn Rovers)
- Védők: Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Dárdai Márton (Hertha BSC), Kerkez Milos (Liverpool FC), Mocsi Attila (Rizespor), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Le Havre AC), Willi Orbán (RB Leipzig), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Kasimpasa), Szalai Gábor (Ferencvárosi TC)
- Középpályások: Csongvai Áron (AIK), Dárdai Bence (VfL Wolfsburg), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Schäfer András (Union Berlin), Callum Styles (West Bromwich Albion), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC)
- Támadók: Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Molnár Rajmund (Pogon Szczesin), Sallai Roland (Galatasaray), Tóth Barna (Paksi FC), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

