Élő Magyar foci

Álomszerűen kezdett Dublinban a magyar válogatott, de a 93. percben elúszott a győzelem

Charles McQuillan/Getty Images
Charles McQuillan/Getty Images
A magyar labdarúgó-válogatott pontot szerzett egyik legfontosabb mérkőzésén a világbajnoki selejtezőben: Marco Rossi csapata 2-2-es döntetlent játszott Dublinban Írországgal. Varga Barnabás és Sallai Roland szerezte a góljainkat, utóbbit azonban kiállították a második félidő elején, a hazaiak pedig kétgólos hátrányt ledolgozva egyenlítettek ki, a 93. percben alakult ki a végeredmény.

Marco Rossi papíron négyvédős felállást rajzolt fel, azonban hamar kiderült, hogy inkább egy hibrid taktikát választott erre a mérkőzésre, amely során Szoboszlai Dominik több védekező feladatot is kapott. Bő egy év után visszatért a kezdőbe Szalai Attila.

A kezdés álomszerű volt, ugyanis Varga Barnabás már a második percben megszerezte a vezetést.

Egy beívelt labdánál még tisztázni tudott a védelem, de a labdára lecsapott Callum Styles, tőle Vargához pattant a játékszer, a csatár fordulósból, estében lőtt a léc alá. Nem sokkal később Varga ismét helyzetbe került, Kerkez Milos tökéletes beadása után a földre fejelte a labdát, ami viszont a kapu fölé pattant.

Így sem kellett sokat várni a második magyar gólra, Szoboszlai szöglete után Sallai Roland emelkedett a legmagasabbra és fejelt a kapuba a 15. percben.

11 fotó

Ezzel magabiztos előnybe került a magyar csapat, amelynek a folytatásban is voltak veszélyes lehetőségei, Varga elől Kellehernek önfeláldozóan kellett mentenie a szünet előtt. Ezzel együtt az írek életjeleket mutattak a játékrész végén, kellett a szünet a Rossi-csapatnak.

Amilyen jól indult az első félidő, olyan rosszul a második. Egy vitatható góllal szépítettek ugyanis korán az írek (Vargáékat könyökkel takarították el a kapunk előtt Ferguson találata előtt), majd Sallai veszítette fel a fejét, törlesztés gyanánt megtaposta ellenfelét, amiért azonnali piros lapot kapott az 53. percben.

Emberhátrányban is Bolla Bendegúz előtt adódtak lehetőségek, ám a lövéseit védte Kelleher. Az írek aztán emberelőnyben elkezdtek nyomni, ívelgettek középre, jöttek is a fejesek, de ezek pontatlanok voltak. Egészen a 72. percig, amikor viszont Dibusz Dénesnek kellett bravúrral védenie egy közeli bólintást.

A Sofascore-nál Callum Styles lett a meccs legjobbja.

Pontrúgásokkal és beadásokkal próbálkoztak a folytatásban is az írek, a magyar csapat pedig sokáig hősiesen védekezett. A 93. percben azonban jött az egyenlítés, a cserekánt beállt Idah pár lépésről fejelt Dibusz kapujába, így döntetlennel kezdődött a vb-selejtező. A csoport másik meccsén Portugália 5-0-ra ütötte ki Örményországot, kedden Cristiano Ronaldóék Budapestre érkeznek.

Marco Rossi két újoncnak is lehetőséget adott, csereként pályára lépett Tóth Barna és Ötvös Bence.

F csoport, 1. forduló

Írország-Magyarország 2-2 (0-2)
Dublin, Aviva Stadion, 50 137 néző, v.: Harm Osmers (német)

 

Írország: Kelleher – O’Brien, Collins, O’Shea, Doherty (Ogbene, 66.) – Knight (McAteer, 90.), Cullen (Taylor, 66.), Azaz (Idah, 79.) – Szmodics (Johnston, 79.), Ferguson, Manning

Magyarország: Dibusz – Nego, Orbán, Szalai A., Kerkez (Nagy Zs., 80.) – Szoboszlai, Styles – Bolla (Mocsi, 67.), Tóth A. (Ötvös, 55.), Sallai – Varga B. (Tóth B., 80.)

gólszerzők: Ferguson (49.), Idah (93.), illetve Varga B. (2.), Sallai (15.)

sárga lap: Ferguson (42.), Cullen (54.), Collins (90.), illetve Szoboszlai (30.), Szalai A. (48.), Dibusz (60.), Varga B. (80.), Tóth B. (86.)

piros lap: Sallai (52.)

Kakaskodás

O’Brien és Sallai akaszkodik össze, megy is a német Harms Osmers rendet tenni.

Ott a második!

Sallai fejjel! Szögletet harcolt ki a magyar válogatott, Szoboszlai érkezett, hogy elvégezze, az ívelésére Sallai érkezett a legjobb ütemben, a fejese pedig úgy hullott a kapuba, hogy Kellehernek esélye sem volt.

Varga fejében ragadt a második magyar gól...

Gyors ellentámadást vezetett a magyar csapat, az előre húzódó Kerkez ívelhetett középre balról, tökéletesen találta meg Vargát, aki a földre fejelte a labdát, ami viszont fölé pattant. Dühében kicsit belebokszolt a kapufába a csatár, mert ez ziccer volt.

Ír életjelek

Túl nagy veszélyt nem jelentenek egyelőre a kapunkra, de már volt két próbálkozás: előbb Azaz találta el rosszul ígéretes helyzetben a labdát, majd most a magyar válogatottal is hírbe hozott Szmodics lőtt távolról, de gyengén, és jócskán mellé.

Érdekes lesz figyelni a pozíciókat

Most épp Szoboszlai bukkant fel a védelem jobb oldalán, miközben Nego játszott ott a legelején, Ahogy Hajdú B. István is megjegyezte: hibrid a felállásunk.

Vezetünk!

Az első helyzetből vezetést szerez a magyar válogatott! Egy beadás után fejjel tisztázott az ír védelem, Styles azonban harcias volt, előre pattant tőle a labda, Varga pedig fordulásból, estében a léc alá lőtt. Micsoda kezdés!

Megy a meccs!

A zöldben játszó hazaiak kezdtek, fehérben a magyar válogatott.

1993-ban vertük legutóbb Íországot

Az volt Puskás Ferenc egyetlen győzelme magyar szövetségi kapitányként. Egy csodacsere duplája is kellett a nagy fordításhoz.

Kapcsolódó
„Aki lecseréli a gólszerzőjét a 15. percben, az nem tiszteli az ellenfelet” – az írek elleni utolsó győzelemnél olyat tett a válogatott, ami legutóbb Puskáséknak sikerült
Puskás Ferenc egyetlen győzelme volt szövetségi kapitányként a 4-2-es dublini siker. Bánfit sosem látott szerepkörben játszatta, az újonc Hamart viszont jó ütemben küldte be a szünetben, és a kispesti támadó a duplájával életre keltette a tetszhalott magyar csapatot.

Ellenfél: kielemezve

„Alaposan tanulmányoztuk az ellenfelünket, így nem lesz sok meglepetés a pályán. Kiegyensúlyozott és intenzív mérkőzésre számítok, amelyet apró részletek dönthetnek el. Tudom, mennyire fontos ez a mérkőzés az országnak és a szurkolóknak. Hét éve egy július napon, amikor elvállaltam a szövetségi kapitányi posztot, akkor is százszázalékos motivációval álltam minden egyes meccshez, így az elsőhöz Finnországban is. Ennél nincs nagyobb, most is ugyanekkora a motivációm” – mondta Marco Rossi.

Bodnár Boglárka / MTI

Marco Rossi négyvédőzik

Így áll fel ugyanis a magyar válogatott:

Nego, Orbán, Szalai A., Kerkez – Styles – Bolla, Tóth A., Szoboszlai, Sallai – Varga B.

Van egy kellemetlen emlékünk az írekről

Méghozzá egy tavalyi felkészülési mérkőzés, ugyanis épp az ír fővárosban szakadt meg a 14 összecsapáson át tartó veretlenségi sorozat az Európa-bajnokság előtt. Azóta pedig kisebb gödörbe került a Rossi-csapat, ugyanis tavaly nyár óta 15 meccsen mindössze négyszer tudott nyerni.

A két csapat idei formája.

Szoboszlai szerint nem kell túlgondolni a dolgokat

Ahhoz nem kell tudás, hogy becsukod a szemedet, hátrafutsz, blokkolsz, ütközöl, párharcokba és fejpárbajokba belemész. Úgy gondolom, hogy nem kell túlgondolni ezt, mert ez nem egy döntő, hanem egy hosszú távú folyamat, majd a döntő az itthon lesz ellenük. Ott majd lehet kockáztatni

mondta a csapatkapitány a meccs előtt.

Bodnár Boglárka / MTI
Olvasói sztorik