Vasárnap nem utazott el a Győr elleni bajnokira Aboubakar Keita, a Nyíregyháza Spartacus 27 éves középpályása, aki jelezte, felbontaná a szerződését és máshova igazolna.
Menedzsere szerint erre azt követően került sor, hogy Szabó István vezetőedző elmondta neki, hogy nem juthat rendszeresen játéklehetőséghez, mivel a magyarokat részesíti előnyben. Noureddine Zaiour hozzátette, ugyan a nyírségiek rábólintottak erre, ám amikor megtudták, hogy a DVTK érdeklődik, akkor hirtelen elkezdték húzni az időt.
A helyzet azonban megoldódott, a szerda éjfélkor lezáruló átigazolási határidő előtt a felek csak meg tudtak egyezni a váltásról.
A két szerdai igazolással befejeztük a DVTK keretének az átalakítását.
Aboubakar Keita nagyszerű képességű védekező középpályás, a technikai tudása mellett remek fizikai tulajdonságokkal is rendelkezik. Érkezésével tovább erősítettük az amúgy is erős középpályánkat, mert meggyőződésem, hogy a csapatba kerülésért vívott harc elősegíti a játékosok egyéni fejlődését, és a csapat előrelépést is” – nyilatkozta Kovács Zoltán, a DVTK sportigazgatója.
Keita azt mondta, Nyíregyházáról mindenképpen távozni akart, miután azt közölték vele, hogy nem számítanak rá.
„Ezzel párhuzamosan Bright Edomwonyi sok jót mesélt a DVTK-ról, hogy milyen szervezett klub, és a szurkolói is fanatikusak. Érdekes módon egy napon érkeztünk Yohan Croizet-val, akivel már Belgiumban játszottunk együtt, és Leuvenben a szárnyai alá vett, mint egy kistestvért.”
