Magyar foci

„Örülök, hogy itt lehetek” – magyar válogatott játékos tér haza Angliából az NB I-be

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A kilencszeres válogatott Schön Szabolcs az ETO FC labdarúgócsapatához került kölcsönbe. A klub hétfőn közösségi oldalán számolt be róla, hogy egyéves kölcsönszerződéssel, vételi opcióval érkezik a 24 esztendős játékos az angol harmadosztályban szereplő Boltontól.

Schön Szabolcs, a magyar válogatott bal oldali mindenese az Ajax akadémiájától az MTK-n és az FC Dallason át egészen a Bolton Wanderersig jutott, most pedig az ETO FC-ben folytatja karrierjét

– áll a posztban, míg egy rövid bemutató videóban Schön azt mondja, „örülök, hogy itt lehetek”.

A bal oldalon szélsőként és védőként is bevethető Schön tavaly igazolt a Boltonba, szerződése három évre szól, ebben az idényben, saját kérésére, még nem lépett pályára tétmérkőzésen. Az ETO öt forduló alatt szerzett kilenc pontjával hatodik az NB I-ben, a Konferencia Liga alapszakaszába nem jutott be.

Kapcsolódó
Ügynöke elárulta, mit jelent Szoboszlai csettintős gólöröme
Eddig nem láthattuk tőle ezt a mozdulatot.
Olvasói sztorik