„Amióta a Nyíregyháza Spartacust vezetem, ilyennel még nem találkoztam! A játékos és menedzsere a közelmúltban kezdeményezte munkaszerződésének felbontását azzal a céllal, hogy ingyen távozhasson klubunktól egyik fő riválisunkhoz.
Fontos hangsúlyoznom, hogy egyetlen játékos sem helyezheti magát a Nyíregyháza Spartacus FC fölé, és nem alkalmazhat nyomásgyakorlást a szerződésének megszüntetése érdekében, pláne nem hagyhatja cserben csapattársait!
– bosszankodott Révész Bálint, a Nyíregyháza elnöke, miután a csapat elefántcsontparti középpályása, Aboubakar Keita nem utazott el a Győr elleni bajnokira, annak ellenére, hogy 2026. június 30-ig szól a szerződése.
A Nemzeti Sport úgy tudja, a Diósgyőr szeretné megszerezni a 27 éves játékost, aki az Instagram-oldalán reagált a kialakult helyzetre.
„A közleménnyel ellentétben Keita úr távolléte semmilyen módon nem sértette meg a szerződésében vállalt kötelezettségeit. Több hete egyeztetések zajlanak a játékos, képviselői és a klub között a jövőjét illetően – mindez tiszteletteljesen és a jogi keretek betartásával történik. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a klub egyoldalúan, a folyamatban lévő tárgyalásokat figyelmen kívül hagyva döntött úgy, hogy nyilvánosságra hozza az ügyet.
Keita úr soha nem hagyta cserben csapattársait, és nem mulasztotta el kötelességeit. Ez egy szerződéses vita, nem pedig fegyelmezetlenség
– olvasható a közleményben, amelyet minden bizonnyal a játékos képviselője írt.
A bejegyzésnél Keita kommentben azt írja, meglepődött „a klub hamis narratíváján, amely áldozatként pozicionálja magát. Június óta a klub azt mondta nekem és az ügynökömnek, hogy az edző nem számít rám, mert inkább magyar játékosokkal szeretne dolgozni. Továbbra is befektettem abba a reménybe, hogy megfordíthatom a helyzetet. Tizenegy nappal az átigazolási időszak vége előtt az ügynökömmel elmondtuk a klubnak, hogy szeretnék elfogadni egy lehetőséget, mivel a klubnál nem voltak kilátások számomra. Nagy meglepetésemre a klub nem reagált, majd megváltoztatta a történetét, mondván, hogy az edző nem akar velem dolgozni, míg az edző a vezetőséget hibáztatta.
Felszólítjuk a klubot, hogy vállaljon felelősséget, mivel minden nyilatkozatunk írásbeli vagy szóbeli megbeszéléseken alapul, és végül biztosítani akarjuk, hogy senki ne hazudjon nekem, és ne terjesszen hamis verziókat az eseményekről
– zárta kommentjét Keita, aki az NB I-ben idén öt meccsen 234 percet játszott a Nyíregyházában, és egy gólt szerzett.
Csapata legközelebb a válogatott szünet után lép pályára, amikor a Magyar Kupában az NB II-es Békéscsabához látogat, úgyhogy elvben most lenne idő elsimítani a konfliktust.