Kaposváron 22 000 ember tolongott ötven éve, 1975. augusztus 30-án a Rákóczi történetének első NB I-es meccsén, amelyre a hajdanán oly nagy hírű Vasas érkezett a premierre. A piros-kékek keretében tíz válogatott labdarúgó – Mészáros Ferenc, Tamás Gyula, Török Péter, Fábián Tibor, Lakinger Lajos, Vidáts Csaba, Kántor Mihály, Müller Sándor, Izsó Ignác, Várady Béla – sorakozott, és az angyalföldi klub azon a nyáron szerződtette (Bódi Zoltán mellett) Zombori Sándort és Kovács Istvánt. (Utóbbi kettő 1975 őszén, illetve 1976 tavaszán lett válogatott, ahogyan 1981-ben felvehette a címeres mezt Komjáti András is.)
A somogyi sporttelepen soha nem jegyeztek 22 ezernél több nézőt, és a Hegedűs – Ágfalvi – Kanyar, Márton, Konrád, Németh – Nagy Lajos, Burcsa – Varga István, Kováts Csaba, Turai (Csépán) összeállítású Rákóczi meghálálta a már-már az őrületbe torkolló felfokozott várakozást: az utóbb a Győri ETO-val kétszer bajnok, a Videotonnal UEFA Kupa-döntős Burcsa Győző duplájával 2-0-ra győzött.
Két hónappal korábban, a másodosztály utolsó fordulójának napján síri csend honolt Oroszlányban a Rákóczi öltözőjében. A kaposvári csapat 1-0-ra kikapott, és labdarúgói temették a feljutást, ám edzőjük, a játékosként a Vasassal négyszer bajnok, a válogatottal az 1966-os világbajnokságon brazilverő Mathesz Imre feltépte az öltöző ajtaját, és azt harsogta: a Volán szintén 1-0-ra vesztett Dunaújvárosban!
Az első osztályú bemutatkozás előtt a Somogy megyei Néplap szerénységre intett: „Mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy több vesztett ponttal és több vereséggel kell számolnunk, mint korábban. Fiaink eddig rászolgáltak az elismerésre, de rászolgálnak akkor is, ha – teljes erőbedobással játszva – alulmaradnak a küzdelemben. Ne feledjük, az ellenfelek is készülnek, ők is mindent igyekeznek elkövetni a siker érdekében. Egy-egy mérkőzésen jobbaknak is bizonyulhatnak kedvenceinknél. Jobbak lehetnek, de lelkesebbek soha!”
A diadalmas debütálás után pedig azt írta a lap: „Az újonc együttes minden csapatrészében felülmúlta nagynevű ellenfelét.”
Mathesz, akiben tüske rekedt, mert 1969-ben, harminckét éves korában elbocsátották a Vasasból, amelyben 248 bajnoki találkozón szerepelt, meghatottan említette: „Ez a mérkőzés nemcsak nekem, hanem a jelen lévő több mint húszezer ember számára is örök élmény marad.”
A trénerről Hegedűs Péter, a kaposvári – később szombathelyi – kapus azt mondta: „Embert úgy rúgni nem láttam, ahogyan ő lőtt jobbal, ballal.”
Edzőnek sem volt utolsó, a 13 ezres nézőátlagot (!) produkáló Rákóczi nem esett ki, a tizenhat csapatos NB I-ben a 13. helyen zárta az évadot.
Ám akadt a 2-0-s premiernél is nagyobb szenzáció. Ismét a Somogy megyei Néplapból idézünk:
Nem mindennapi eset történt szombat délután a kaposvári megyei kórház belgyógyászati osztályán. Pék János egészségügyi dolgozó, aki egy baleset folytán tizenegy év óta néma volt, s most gyomorvérzéssel kezelték itt, megszólalt a Rákóczi–Vasas futballmérkőzés hallgatása közben: »Tizenegyes!«
Körülötte az ápolónők és a betegek „úgy örültek vele együtt, hogy még könnyeztek is”. Németh János, a Rákóczi ügyvezető elnöke másnap fölkereste az újra szólni tudó pácienst a kórházban, és éves tiszteletbérletet nyújtott át neki. A következő napon néhány játékossal együtt látogatta volna meg a jó Agárdi Pétert, a néma leventét idéző Péket, akinek a kaposvári büntető volt Zilia csókja, ám csak a hűlt helyét találta, a beteg megszökött.
Majd szeptember elsején az jelent meg a lapokban: „Megszólalása után két nappal nyomtalanul eltűnt a kaposvári megyei kórházból Pék János, aki állítólag tizenegy esztendei némaság után a Rákóczi–Vasas NB I-es labdarúgó-mérkőzés büntetőrúgása előtt felkiáltott: Tizenegyes! Kezelőorvosa elmondta, hogy a harminchat éves férfi azt állította, gyomorvérzése van, ezzel a panasszal vették fel tíz nappal ezelőtt. Az orvosi vizsgálatok semmi különösebb kórt nem állapítottak meg Pék Jánosnál, aki azonban a zárójelentését nem várta meg, meglehetősen zavaros magyarázatok után nyomtalanul eltávozott a kórházból.”
Egy nappal később a Dunántúli Napló arról számolt be: „Egy férfi járja az országot, amíg le nem tartóztatják. Gyomorvérzésre panaszkodva kér kivizsgálást, kórházi ágyat. Pék Jánosnak hívják, harminchat esztendős, utolsó munkahelye az intapusztai terápiás intézet volt, de onnan már fél esztendeje eljött, azóta nem tudnak róla, és nem tud pillanatnyi hollétéről a családja sem. Rokonsága az eltűnést a budapesti második kerületi rendőrkapitányságon jelentette be. Azóta körözik Pék Jánost, aki legutóbb a kaposvári megyei kórházban keltett általános feltűnést. Némaságának története az ország- és kórházjáró bűnöző meséje. Pék közvetlenül a nagy esemény (értsd: a Rákóczi győzelme és hangjának »megtalálása«) után eltűnt a kórházból, előbb azonban interjút adott a megyei lapnak. Távozásakor magával vitte egyik betegtársa aktatáskáját. Ugyanígy lépett le a dunaújvárosi kórházból is ötszáz forinttal.”
Szeptember 6-án a komlói kórházban őrizetbe vették.
Majd december 16-án a Petőfi Népe arról tudósított: „Elítélték a némaságból »felgyógyult« Pék János 36 éves zirci lakost, aki különböző betegségeket színlelve több kórház ellátását igénybe vette, s gyógykezelése alatt meglopta betegtársait. A szélhámos ügyében a dunaújvárosi járásbíróság hozott jogerős ítéletet. Többszörös visszaesőként elkövetett, többrendbeli csalás és lopás bűntette miatt két év, négy hónapi szabadságvesztéssel sújtotta, és a közügyektől három évre eltiltotta.”
Addigra a Rákóczi negyedik lett a Téli Kupában – a harmadik helyért 2-2-t játszott a Videotonnal, majd a tizenegyes-párbajban 5-4-re alulmaradt –, amelynek döntőjében a Kollár – Giron, Bálint, Rab, Megyesi – Nyilasi, Ebedli, Branikovits (Csaja) – Kelemen (Vad), Szabó, Magyar összetételű, igazán offenzív összetételű FTC – Szabó Ferenc mesterhármasával és Nyilasi Tibor góljával – 4-1-re győzött az Újpest ellen úgy, hogy a zöld „Báró”, Bálint László 0-0-nál 11-est rontott. Az 1975. december 14-én a BKV Előre Sport utcai pályáján rendezett találkozónak 10 000 nézője volt.
Kaposváron pedig annak is örültek, hogy Varga István, a Rákóczi huszonkét éves jobbszélsője bekerült az ősz legjobb tizenegyébe, amely így festett: Veréb (Diósgyőr) – Martos, Bálint (mindkettő FTC), Szűcs Lajos (Honvéd), Tóth András (Tatabánya) – Nyilasi (FTC), Kocsis Lajos (Honvéd), Görgei (Diósgyőr) –Varga (Kaposvár), Dunai II (Újpest), Magyar (FTC).
Burcsa a bal oldali középpályások között hetedik lett, de – összes társával együtt – bevonult a somogyi labdarúgás történetébe. Meg az egyetemes magyar futballéba.
