Élő Magyar foci

Bécsben elmaradt a bravúr, véget ért a Győr európai kalandja

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

Nem jutott be a labdarúgó Konferencia Liga alapszakaszába az ETO FC Győr, mivel a selejtező negyedik, utolsó fordulós párharcának bécsi visszavágóján 2-0-s vereséget szenvedett a Rapid Wientől, amely 3-2-es összesítéssel megnyerte a párharcot.

Már húsz perccel a mérkőzés kezdése előtt nagyszerű volt a hangulat a Rapid 24 ezer fős stadionjában, amelyet teljesen megtöltöttek a drukkerek. Közülük nagyjából 1800-an érkeztek Győrből, és kis létszámuk ellenére egyáltalán nem vallottak szégyent a szurkolói hangpárbajban, olvasható az MTI tudósításában.

A Bolla Bendegúzzal felálló Rapid az első pillanattól kezdve egyértelművé tette, hogy irányítani akarja a mérkőzést és diktálni a tempót. A Győr ugyanakkor nem szeppent meg ettől, igyekezett felvenni a rivális sebességét.

Ennek ellenére korán vezetést szerzett a Rapid – Mbuyi csapott le a Petrás kapusról kipattanó labdára –, de az újabb gyors gól már nem jött össze a korábbi ferencvárosi tréner, Peter Stöger által irányított osztrák csapatnak.

Éledezni látszott a Győr, amelynek a félidő derekától kezdve helyzete is adódott, de a befejezésbe rendre hiba csúszott, miközben a védelemnek nagyon észnél kellett lennie, a Rapid ugyanis egymás után vezette a veszélyes ellentámadásokat. Közvetlenül a szünet előtt Bumba lőtt nagyszerűen 12 méterről a bal felső sarok felé, de Hedl kapus bravúrral hárított, így egygólos bécsi vezetésnél vonultak az öltözőbe a felek.

Fordulás után jól kezdett az ETO, de a lendület nagyjából 15 percig tartott, s akkor úgy tűnt, ismét a bécsiek veszik át a mérkőzés irányítását. Támadásban is maradt a Rapid, az egyre fáradó játékosok azonban rengeteg technikai hibával futballoztak, a sok pontatlanság pedig veszélytelenül záruló akciókat, illetve sikertelen távoli próbálkozásokat eredményezett.

A hajrában aztán egy középpályán elveszített labdából Mbuyi kapott remek kiugratást, és hiába szorongatta őt Csinger, a kapuból kirobbanó Petrás mellett a bal alsó sarokba gurított.

Innentől a Rapid gyakorlatilag kizárólag a védekezéssel törődött, míg a Győr mindent egy lapra feltéve rohamozott és küzdött a szépítő gól megszerzéséért, és ezzel egyben a hosszabbítás kiharcolásáért.

A Konferencia Liga előző idényében negyeddöntős Rapid azonban kitartott, állta a rohamokat és megőrizte az eredményt, amely a főtáblára kerülést jelentette a számára.

Konferencia Liga, selejtező, 4. forduló:

Rapid (osztrák) – Győr 2-0 (1-0)
Bécs, Allianz Stadion
v.: Lukjancukas (litván)
Rapid: Hedl – Bolla, Cvetkovic, Raux-Yao, Horn – Wurmbrand (Ndzie, 69.), Amane (Radulovic, 69.), Seidl (Grgic, 94.) Dahl (Ahossou, 94.) – Mbuyi (Kara, 84.),  Antiste.
Győr: Petrás – Abrahamsson (Urblik, 65.), Csinger, Stefulj – Vladoiu (Tóth R., 46.), Anton, Vitális, Bumba – Ouro (Piscsur, 82.), Gavric (Huszár, 82.) – Benbouali.
gól: Mbuyi (7., 81.)
sárga lap: Radulovic (86.), Dahl (90+2.), illetve Ouro (35.), Abrahamsson (48.)
továbbjutott: a Rapid,  3-2-es összesítéssel.

Hűűűűű

Gavric eltörte a labdát, de Bumba gyorsan kapcsolt, és fordulásból megcélozta a bal felsőt, Hedl kapus őrült nagyot védett.

Villant a sárga

Stefulj lövését blokkolták, ebből indult volna a Rapid akciója, ám Ouro nem sokat habozott, lerántotta Wurmbrandot, amiért sárga lett a jutalma.

Megint Petrás

Három a háromban mehettek az osztrákok, Mbuyi akár passzolhatott is volna, ő inkább lőtt, de a labda középre ment, és Petrás most is hárítani tudott.

Leért a győri kapus

Pedig Dahl trükkösen csavarta el a labdát a védő lába között, de Petrás figyelt, és kitolta a lövést.

Az a fránya átvétel

Újabb győri lehetőség: Ouro remekül látta meg Gavricot, aki kecsegtető lövőhelyzetben volt, de rosszul vette át a labdát, és mire összeszedte, odaért egy védő.

Nem ért tizenegyest

Az első igazán jól kinéző győri támadás végén Gavric esett el a 16-oson belül, de a litván spori jelezte, nála ez nem 11-es.

Ebben több volt

Anton végezhetett el szabadrúgást nem messze a Rapid 16-osának jobb oldali csücskétől, de a beívelését az első hazai védő eltakarította.

Vezet a Rapid!

Petrás az első lövést még védte, de Mbuyi ért oda a kipattanóra. Máris vezet a Rapid.

Szoboszlainak ez jobban ment

Egy formás Rapid-akció végén egy átlépős csellel próbálkozott a hazai játékos, de a társ nem számított rá.

Indulás!

Zöld-fehérben a Rapid, feketében a Győr. Hajrá!

Most kell megmutatni!

„Tudjuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk egy fantasztikus közönség előtt, de szeretnénk kontrollálni a találkozót, helyzeteket kialakítani és gólt, gólokat szerezni az ellenfél otthonában is. Ez a legjobb alkalom arra, hogy megmutassuk, mit tudunk” – nyilatkozta a visszavágó előtt Borbély Balázs, a Győr edzője.

Gólszerzők a fedélzeten

Az első meccs hőse győri szempontból a duplázó Gavric volt, aki természetesen most is ott van a kezdőben. A Rapid gólját Győrben a 19 éves Wurmbrand jegyezte, aki akkor csereként szállt be, de most kezdőnek jelölte Peter Stöger. Az ifjonc csapata hétvégi bajnokiján is jól játszott, a Rapid az ő két góljával húzta be a Wolfsberger elleni meccset.

Jön az újabb bravúr?

Az örmény Pjunik ellen otthon vívta ki a továbbjutást a Győr, amely szintén hazai pályán fordította meg a svéd AIK elleni párharcot. A Rapid ellen otthon szerzett egygólos előnyt (2-1) Borbély Balázs csapata, amely egy döntetlennel már bejutna a Konferencia Liga alapszakaszába.

Olvasói sztorik