Az azeri Qarabagtól elszenvedett 3-1-es vereség után kevés a Ferencváros esélye a továbbjutásra a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásában, mert története során a hazai pályán összeszedett kétgólos hátrány után még sosem lépett tovább nemzetközi kupasorozatban.
Idegenben nyertek már három vagy több góllal is a zöld-fehérek, legutóbb tavaly novemberben 4-0-ra a Dinamo Kijev ellen, de azt a meccset az Európa Liga főtábláján játszották, vagyis nem oda-visszavágós rendszerben. A Bajnokok Ligájában három évvel korábban játszottak hasonlóan bravúros mérkőzést, amikor a hazai 2-1-es vereség után Pozsonyban 4-1-re győzték le a Slovant, és továbbjutottak a selejtező harmadik körébe.
Robbie Keane vezetőedző a múlt heti vereség után elmondta, a Qarabag-játékosok túlzott ünneplése adhat némi reményt, mert az ellenfél talán elhitte, hogy máris továbbjutott. Mindenesetre a Ferencvárosnak pontosabb összjátékra, gyorsabb labdajáratásra és eredményesebb helyzetkihasználásra lenne szüksége a továbbjutáshoz. A Groupama Arénában az idénybeli ötödik Bajnokok Ligája-selejtezőjén ötödik gólját szerző Varga Barnabáson kívül ugyanis Aleksandar Pesic, Jonathan Levi és Lenny Joseph is gólt szerezhetett volna, utóbbi kettőt is, de csak a tavalyi és tavalyelőtti NB I-es idény gólkirálya volt eredményes.
A Bajnokok Ligája-selejtező idei kiírásában a Qarabag elleni volt a zöld-fehérek első veresége, mivel korábban az örmény Noah-val szemben kettős győzelemmel (2-1, 4-3) jutottak tovább, majd a bolgár Ludogorec következett, és az idegenbeli gól nélküli döntetlen után hazai pályán 3-0-ra nyertek.
A bajnokságban az FTC a negyedik helyen áll, de a hétvégén nem lépett pályára, mert a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokit december 3-ra halasztotta. A Qarabag az idei BL-selejtezőben a múlt heti sikerével együtt már ötször nyert, korábban az ír Shelbourne és az északmacedón Skendija ellen is kettős győzelemmel lépett tovább, ráadásul tizenhárom gólt szerzett és csak kettőt kapott.
A 12-szeres bajnok már pénteken lejátszotta első mérkőzését az azeri élvonal új idényében, és hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedett a Sumqayittól, de Gurban Gurbanov vezetőedző a budapesti mérkőzéshez képest mind a tizenegy poszton megváltoztatta kezdőcsapatát. A korábban a Ferencvárost erősítő marokkói Samy Mmaee végigjátszotta a mérkőzést, míg az Üllői úton szintén megfordult brazil légiós, a Groupama Arénában két gólpasszt adó Kady Borges csereként lépett pályára.
A 36-szoros magyar bajnok négy év után játszhat újra a legrangosabb európai kupasorozat rájátszásában, és ha sikerrel venné a párharcot, öt év után szerepelhetne újra a BL alapszakaszában. A továbbjutás meghiúsulása esetén az Európa Liga-főtáblán folytatja, története során ötödször. A bakui visszavágó közép-európai idő szerint 18.45-kor kezdődik szerdán, és a francia Clément Turpin vezeti.
A szerdai visszavágó legfontosabb történéseiről a Rangadón folyamatosan frissülő online tudósításban számolunk majd be.
