Magyar foci

„Nem vagyok durva játékos, felnőttszinten még nem is voltam kiállítva” – bocsánatot kért a Honvéd-védőt brutálisan leterítő csákvári focista

M4 Sport
M4 Sport

3-1-es Honvéd-győzelemmel és két csákvári kiállítással ért véget az NB II 5. fordulójának rangadója.

Somfalvi Bence nem sok új barátot szerzett magának vasárnap délután: a vendégek 19 éves játékosa a hosszabbítás elején a Honvéd 16-osánál csúszott rá nagyon csúnyán Szabó Alexre, amiért Káprály Mihály egyből piros lapot mutatott fel neki.

Nagyon sajnálom a történteket, nem állt szándékomban sérülést okozni Szabó Alexnek. Azóta beszéltem Alexszel, elnézést kértem tőle is. Hál’ Istennek úgy tűnik, nem kell hosszabb időt kihagynia, megúszta a valóban csúnya belépőmet. Nem vagyok durva játékos, felnőttszinten még nem is voltam kiállítva, a túlzott akarás számlájára írom a szabálytalanságomat.

Tanulnom kell és tanulok is az esetből, ilyen hőfokú meccsen is higgadtnak kell maradni” – nyilatkozta Somfalvi – akinek édesapja, Csaba, a Haladás ikonja volta Csákvár honlapján.

Bár Szabót hordágyon vitték le a pályáról, a Nemzeti Sport értesülései szerint a védő megúszta komolyabb sérülés nélkül, és akár már a következő fordulóban, a Kecskemét ellen is játszhat.

NB II, 5. forduló

Videoton FC Fehérvár – Békéscsaba 1912 Előre 2-0 (1-0)
BVSC-Zugló – Karcagi SC 1-1 (1-1)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia – HR-Rent Kozármisleny 1-0 (1-0)
Soroksár SC – Mezőkövesd Zsóry FC 1-5 (0-1)
Budapest Honvéd FC – Aqvital FC Csákvár 3-1 (2-0)
Budafoki MTE – Kecskeméti TE 2-0 (1-0)
Szentlőrinc SE – FC Ajka 1-0 (1-0)

 

hétfőn játsszák:
Vasas FC – Tiszakécskei LC 20.00

 

A tabella:
1. Budapest Honvéd FC 5 4 – 1 11-3 12 pont
2. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 5 3 2 – 9-4 11
3. Mezőkövesd Zsóry FC 5 3 1 1 10-5 10
4. Aqvital FC Csákvár 5 3 1 1 9-4 10
5. Szentlőrinc 5 2 2 1 7-4 8
6. Karcagi SC 5 2 2 1 7-7 8
7. FC Ajka 5 2 1 2 3-6 7
8. Kecskeméti TE 5 2 – 3 5-6 6
9. Vasas FC 4 2 – 2 7-9 6
10. Tiszakécskei LC 4 1 2 1 6-7 5
11. Békéscsaba 1912 Előre 5 1 2 2 7-9 5
12. Videoton FC Fehérvár 5 1 2 2 4-7 5
13. BVSC-Zugló 5 1 1 3 6-6 4
14. Budafoki MTE 5 1 1 3 3-7 4
15. Soroksár SC 5 – 3 2 7-12 3
16. HR-Rent Kozármisleny 5 – 2 3 2-7 2

Olvasói sztorik