A Ferencváros 3-1-re kikapott a Groupama Arénában az azeri Qarabagtól a Bajnokok Ligája-rájátszás első mérkőzésén.
Bekezdett a Qarabag, a korábban a Fradiban is megfordult Kady már az első percben megkínálta egy lövéssel Dibuszt, aki elsőre kiejtette a labdát, de még időben korrigálni tudott.
Az azeri csapat próbálta már a labdakihozataloknál becsapdázni a Fradit, amely ugyanezzel operált a támadóharmadban. Mégsem egy labdaszerzés, hanem egy beadás után került helyzetbe az FTC, ám Varga ígéretes fejese nem hullott be a bal sarokba. Aztán rázós szituációt úszott meg a magyar bajnok, Jafargulijev középre tett labdája után előbb Ahundzade totojázott sokat, majd Kady rúgott lyukat.
Helyzetre helyzetre válaszolt a Fradi, Joseph egy védőt legyűrve egy az egyben állt a kapussal szemben, ám kapkodva és pontatlanul lőtt, így maradt a 0-0.
Az eső 25 percben a Qarabag többször is könnyedén ejutott a Fradi 16-osáig, de az volt az ember érzése, hogy rendre túlbonyolították a befejezést, lövés helyett mindig inkább a passzt választották. Bezzeg Varga Barnabás:
A gól után egyértelműen jobb volt a Fradi, Josephnek két lehetősége is volt, a másodiknál nagyot védett Kochalski. A félidő legvégén nagy csapás érte a Fradit, Ötvösnek fordult alá a bokája, és a középpálya fontos szereplője nem is tudta folytatni, Zachariassen futott ki helyette a második felvonásra.
Ahogy az első, úgy a második félidőt is az azeriek kezdték jobban, és egy távoli lövés meghozta az egyenlítést, Jankovic lökete elsuhant a lábak között, és Dibusz is későn látta meg. Bár Josephnek volt egy nagy szólója, amikor csak a 16-osnál tudták lefékezni a védők, az első félidő második részében tapasztalt Fradi-fölénynek nyoma sem volt. A Qarabag pedig egy szöglet után átvette a vezetést, Kady beívelése után Medina a hosszú oldalon egyedül maradt, és a léc alá küldte a labdát.
Keane hátrányban mindenkit behozott, akit lehetett (Pesic, Gruber, Levi), hogy hatékonyabbak legyenek támadásban,
A hosszabbításban még Levi faraghatott volna a hátrányból, ám 10 méterről kibikázta a labdát a Nagyvárad térre.
A Qarabag ugyanúgy 3-1-re nyert Budapesten, mint 2022-ben, és ezzel nagyon közel került a BL-főtáblához. A visszavágót augusztus 27-én rendezik Azerbajdzsánban.







