Magyar foci

A labdakihozatalok gyújtópontja – mit ad hozzá Ötvös Bence a Fradi játékához?

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
A Ferencváros simán átlépett a Ludogorecen, a Qarabag elleni két mérkőzés pedig már arról dönt, hogy visszatér-e a csapat a Bajnokok Ligája főtáblájára. A bolgárok elleni párharc egyik hőse a Paksról igazolt Ötvös Bence volt, aki elég hamar felvette a magyar bajnok tempóját.

A Ferencváros némileg átalakult kerettel vágott neki az új szezonnak, és több más érkező mellett a két közvetlen riválistól is sikerült igazolniuk: Felcsútról a svéd-olasz Jonathan Levit, Paksról pedig a tavaly kulcsemberré avanzsált Ötvös Bencét sikerült megszerezni, utóbbi pedig hamar beverekedte magát Robbie Keane kezdőjébe nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi meccseken is.

Az 1998-as születésű Ötvös Nyíregyházán született, és ott is kezdett futballozni – 2017-ben, még az NB II-ben mutatkozott be a felnőttcsapatban, első osztályú játékos pedig 2021 telén, már Kisvárdán vált belőle. A legtöbb élvonalbeli meccset, 117-et itt játszotta, majd 2024-ben került a Bognár György vezette Pakshoz.

Itt 32 meccsen rögtön 8 gólt és 4 gólpasszt jegyzett – messze többet, mint Kisvárdán bármikor.

Ötvös Nyíregyházán és Kisvárdán is középpályásként indult, többnyire hatost vagy nyolcast játszva a legkülönbözőbb rendszerekben, szinte évente más edzők keze alatt. Pakson ugyanakkor már egyre többször játszott belső védőt is, de Bognár György előszeretettel variálja a különböző játékosok pozícióját, hogy mást ne mondjunk, az eredendően szintén középpályás Vécsei Bálintot is nemegyszer láthattuk a paksi védelemben. Ám Ötvösre elsősorban a középpályán számítottak az előző szezonban is, a jó statisztikáit pedig az előrehúzódásainak is köszönhette.

A Kecskemét elleni idegenbeli bajnokin az előrehúzódó Ötvös gólt lőtt és gólpasszt is adott még a Paks játékosaként:

Robbie Keane megállapodni látszik a 3-5-2-es játékrendszernél, amit tavaly még felváltva alkalmazott a négyvédős szisztémával. Az idény első két tétmeccsén – a Noah elleni odavágón és az MTK elleni bajnokin – Ötvös még belső védőt játszott, ám az utóbbi hetekben újra a középpályán láthattuk: a Ludogorec elleni győztes párharc mindkét meccsén egyedüli védekező középpályásként a kreatív Tóth Alex, és a szintén támadóbb szellemű Gabi Kanichowsky mellett.

Az ír nehezen indult be a Fradi edzőjeként, az előző európai szereplés vége egy látványos csehországi pofon lett. A nyári selejtezőben az örmény bajnok Noah elleni párharc is nehézkesen ment még, a Fradinak bőven meggyűlt a baja a futballdinamika alaptörvényeivel.

Ám a Ludogorec elleni továbbjutás, főleg az itthoni sima, 3-0-s győzelem a gól nélküli odavágó után, már tartalmazott jó néhány pozitívumot.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Olvasói sztorik