Az NB I-ből kiesett csapatok meccsén a Kecskemét 3-1-re verte a Videotont az NB II 4. fordulójában.
Az első félidőben egy csapat volt csak a pályán, a Kecskemét két nagy lehetőséget is elpuskázott, mielőtt megszerezte a vezetést Kovács Barnabás révén, aki egy pontrúgás utáni lecsorgót lőtt kapura, és a labda egy fehérvári lábat érintve akadt be.
A 37. percben már két góllal vezetett Gera Zoltán csapata, Eördögh szépen került lövőhelyzetbe, és a lövésére nem ért le a most debütáló fehérvári kapus, a 18 éves Svékus.
A Vidi edzője, Boér Gábor hármat cserélt a szünetben, és jobban is nézett ki a vendégcsapat a fordulás után, az egyik friss ember, Kovács Bence vissza is hozta a meccsbe a csapatát góljával. Az egyenlítésre hajtott a Fehérvár, ám egy ígéretes vendéglehetőség után indult a kecskeméti kontra, amelyet végül Banó-Szabó fejezett be, így ismét kettővel ment a Kecskemét.
A hazai csapat második győzelmét aratta a másodosztályban, a Vidi viszont négy kör után mindössze két ponttal áll.
NB II, 4. forduló:
Kecskeméti TE – Videoton FC Fehérvár 3-1 (2-0)
gól: Kovács Ba. (30.), Eördögh (37.), Banó-Szabó (70.), illetve Kovács Be. (59.)
vasárnap játszották:
HR-Rent Kozármisleny – Soroksár SC 1-1 (0-1)
gól: Babinszky (59.), illetve Kundrák (19.)
Tiszakécskei LC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-4 (0-4)
gól: Ramos (90.), illetve Novák (3., 19., 39.), Borvető (37.)
Békéscsaba 1912 Előre – BVSC-Zugló 2-1 (2-0)
gól: Ésik (3.), Borsos (35.), illetve Sarkadi (67.)
Aqvital FC Csákvár – Budafoki MTE 2-0 (1-0)
gól: Magyar (28.), Haragos (94.)
FC Ajka – Budapest Honvéd FC 1-0 (1-0)
gól: Kirchner (37.)
piros lap: Mészáros (68., FC Ajka)
Mezőkövesd Zsóry FC – Szentlőrinc 0-3 (0-1)
gól: Nagy R. (18.), Adamcsek (65., 11-esből), Szolgai (92.)
Karcagi SC – Vasas FC 1-0 (1-0)
gól: Baráth B. (44., öngól)
A tabella:
1. Aqvital FC Csákvár 4 3 1 – 8-1 10 pont
2. Budapest Honvéd FC 4 3 – 1 8-2 9
3. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 4 2 2 – 8-4 8
4. Mezőkövesd Zsóry FC 4 2 1 1 5-4 7
5. Karcagi SC 4 2 1 1 6-6 7
6. FC Ajka 4 2 1 1 3-5 7
7. Kecskeméti TE 4 2 – 2 5-4 6
8. Vasas FC 4 2 – 2 7-9 6
9. Szentlőrinc 4 1 2 1 6-4 5
10. Békéscsaba 1912 Előre 4 1 2 1 7-7 5
11. Tiszakécskei LC 4 1 2 1 6-7 5
12. BVSC-Zugló 4 1 – 3 5-5 3
13. Soroksár SC 4 – 3 1 6-7 3
14. HR-Rent Kozármisleny 4 – 2 2 2-6 2
15. Videoton FC Fehérvár 4 – 2 2 2-7 2
16. Budafoki MTE 4 – 1 3 1-7 1