A Paks után a Kisvárda is elvitte mindhárom pontot a Szusza Ferenc Stadionból: a pénteki NB I-es bajnoki egyetlen gólját az a Novothny Soma szerezte, aki korábban 87 tétmeccsen húzta magára az Újpest mezét.
„Van hova fejlődnünk. Mezfeliratozásban is” – írta az egyik újpesti szurkolói fórumon egy drukker,
„A Kisvárda nagyon mély blokkban védekezett, ezt nehéz volt áttörni. Próbáltunk a szélekről bontani, beadásokkal próbálkoztunk, középen is sikerült egyszer-kétszer mögéjük menni. Három-négy nagy helyzetünk volt, de nem sikerült betalálni. Időre van még szükségünk, de szerintem ki kell emelni a felelősségvállalás kérdését: pontrúgásokból kaptunk gólt, két piros lapot kaptunk, ezeket majd az öltözőben megbeszéljük” – nyilatkozta az M4 Sportnak az Újpest edzője, Damir Krznar.
A szerb légiós, Matija Ljujic úgy fogalmazott, nem érdemeltek győzelmet, és bár az első két meccsük jól sikerült, azóta nem szereztek pontot.
Szeretnék bocsánatot kérni a szurkolóktól, de előre kell néznünk, reméljük, tudunk győzni Zalaegerszegen
– fogadkozott Ljujic.
Az Újpestnek 4, a Kisvárdának 7 pontja van.