Magyar foci

Rémálomszerű kezdés után a sírból mentett pontot a Diósgyőr

M4 Sport
M4 Sport

Kétgólos hátrányból egyenlített a Diósgyőr az eddig pont nélkül álló Kazincbarcika ellen az NB I 4. fordulójában.

Rémálomszerűen kezdődött a mérkőzés a Diósgyőr számára, a most debütáló kapus, Megyeri ugyanis szörnyen vett át egy hazatett labdát, és mindössze 15 másodperc után összehozott egy 11-est – igaz, jóvátette a hibáját, mert kivédte Sós lövését.

A Kazincbarcika nem tört össze a kimaradt 11-es miatt, és a 16., illetve a 18. percben is betalált, előbb Baranyai, majd a korábban Zalaegerszegen megfordult Meschack volt eredményes.

A Diósgyőrt Babos hozta közelebb, amikor 20 méterről kilőtte a bal alsót a 74. percben, majd a 92. percben Baranyai volt túlságosan vehemens és meggondolatlan a saját 16-osán belül, így 11-est rúghatott a hazai csapat is, amit Saponjic értékesített.

A Barcika így is megszerezte első NB I-es pontját, de valószínűleg Kuttor Attila és játékosai nem boldogok, mert ez a meccs nagyon sokáig nekik állt.

NB I, 4. forduló:

Diósgyőri VTK – Kolorcity Kazincbarcika SC 2-2 (0-2)
Miskolc, DVTK Stadion
v.: Bogár
Diósgyőr: Megyeri – Gera, Babós, Tamás, Demeter (Szakos, 46.) – Bényei (Roguljic, 46.), Vallejo, Holdampf (Komlósi, 82.), Jurek (Babos, 59.) – Acolatse (Sajbán, 59.), Saponjic.
Kazincbarcika: Gyollai – Baranyai, Harojan, Meszhi, Polgár, Sós – Szőke, Kártik (Rácz, 89.), Major (Ferencsik, 83.) – Slogar (Makrai, 76.), Meshack (Prosser, 76.).
gól: Babos (74.), Saponjic (95., 11-esből), illetve Baranyai (16.), Meschack (18.)
sárga lap: Megyeri (1.), Demeter (32.), Gera (45+2.), Babós (50.), Vallejo (62.), Tamás (78.), illetve Szőke (84.), Makrai (91.)

 

A másik szombati meccsen:
FTC – Puskás Akadémia 1-2 (1-1)

 

vasárnap játsszák:
Debreceni VSC – Nyíregyháza Spartacus FC 15.30
MTK Budapest – ETO FC 17.45
Paksi FC – Zalaegerszegi TE FC 20.00

 

A tabella:
1. Puskás Akadémia FC 4 3 – 1 8-6 9 pont
2. Paksi FC 3 2 1 – 10-5 7
3. Ferencvárosi TC 4 2 1 1 9-4 7
4. Debreceni VSC 3 2 1 – 6-4 7
5. Kisvárda Master Good 4 2 1 1 5-7 7
6. MTK Budapest 3 1 1 1 6-2 4
7. Újpest FC 4 1 1 2 5-5 4
8. Zalaegerszegi TE FC 3 – 3 – 6-6 3
9. ETO FC 3 – 3 – 5-5 3
10. Diósgyőri VTK 4 – 2 2 5-12 2
11. Nyíregyháza Spartacus FC 3 – 1 2 4-8 1
12. Kolorcity Kazincbarcika SC 4 – 1 3 4-9 1

Olvasói sztorik