Magyar foci bajnokok ligája

Varga Barnabás: Rúghattunk volna többet is!

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

A Ferencváros labdarúgócsapata kedden 3-0-ra legyőzte a bolgár Ludogorecet a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének visszavágóján, amivel bejutott az utolsó körbe.

A győzelem egyik főszereplője volt Varga Barnabás, aki az első lehetőségét gólra váltotta fejjel, majd a hajrában megduplázta az előnyt. Érthető módon boldogan értékelt a találkozó után.

„Ilyen meccsről álmodtam. Tudtuk, hogy nagyon fontos ez a mérkőzés, szerettünk volna mindenképpen továbbjutni – hál’ Istennek ez sikerült. Köszönet jár a szurkolóknak, ismét fantasztikus hangulatot csináltak.

Idővel egyre jobb volt a ritmus, jöttek a helyzetek is, szerencsére most az első vagy a második helyzetünket be tudtuk lőni – ez nagyon fontos volt. Rúghattunk volna többet is, de megérdemeltük a győzelmet a két meccs alapján

– mondta az M4 Sportnak Varga.

A becserélése után négy perccel gólpasszt adó Gruber Zsombort azzal küldte pályára Robbie Keane vezetőedző, hogy próbáljon zavart okozni elől.

„Az utóbbi időben nagyon érzem Barnit, folyamatosan tudjuk, hová mozog a másik, remélem ezt tudjuk folytatni” – mondta Gruber, aki szerint most már teljesen érzi Keane bizalmát, de úgy ítélte meg, ez csak a kezdet. A Fradi másik gólszerzője, Szalai Gábor is boldog volt lefújást követően, ő Tóth Alex szögletét fejelte a hálóba.

„Elsősorban Barni a célpont a szögleteinknél, de azért az előző idényben én is szereztem néhány gólt szöglet után. Ha jó a beadás, többen is tudunk érkezni. Elértük az Európa Liga-csoportkört, ami mérföldkő lehet, de nem szeretnénk megállni, már csak egy párharc van, tudjuk, nehéz ellenfél vár ránk, de szeretnénk bejutni a Bajnokok Ligájába.”

A rájátszásban az azeri Qarabag FC ellen játszik a magyar bajnok, az első mérkőzésre augusztus 19-én, kedden a Groupama Arénában kerül sor, nyolc nappal később pedig jön a visszavágó Bakuban.

Kapcsolódó
Megint lesgóllal indult, de végül továbbjutott a BL-ben a Fradi
Túlélte a visszavágó nehéz pillanatait, végül sima győzelmet aratott a Ferencváros.
Olvasói sztorik