83 éves korában meghalt Káposzta Benő, a hatszoros magyar bajnok hátvédet az Újpest FC saját halottjának tekinti, írja az ujpestfc.hu.
Káposzta Benő 1942. június 7-én született Budapesten, a Budapesti Gyárépítők csapatában kezdte pályafutását, majd 1959 nyarán igazolt az Újpesti Dózsához – a felnőttek között 1960. március 20-án, a BVSC ellen debütált.
Két éve az ÚTV-nek nyilatkozott:
A válogatottban 19 fellépése volt, az ujpestfc.hu visszaemlékezése szerint kalandos úton került be a nemzeti csapatba: 1965-ben az Everton elleni, idegenbeli mérkőzésről tartott hazafele az Újpest, mikor a londoni reptéren keresztezték egymást a válogatott és a Dózsa útjai, Ihász Kálmán családi ok miatt lemondta a dél-amerikai utat, így Baróti Lajos szövetségi kapitány jobbhátvéd nélkül maradt, Káposztát pedig rábeszélték a válogatott tagjai, tartson velük. Alapembere volt az 1966-os, angliai világbajnokságon negyeddöntőig jutott nemzeti együttesnek.
Az Újpestben 272 mérkőzésen szerepelt, amelyeken hét gólt szerzett. Felesége, Schlégl Gyöngyi szintén hat bajnoki címet nyert a klubbal, röplabdázóként.

