Magyar foci bajnokok ligája

Robbie Keane szerint hazai pályán a Ludogorec a favorit

Hegedüs Róbert / MTI
Hegedüs Róbert / MTI

Megtartotta sajtótájékoztatóját Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője a Ludogorec elleni Bajnokok Ligája-selejtező előtt.

A Fradit irányító ír szakember elmondta, hogy bár a bolgár bajnok elvesztette csapatkapitányát, így is veszélyes csapat, a szélsőiket külön ki is emelte. Keane szerint nem a csapata érkezett esélyesként, de ennek ellenére a győzelemért utazott Bulgáriába.

Talán a Ludogorec esélyesebb, hiszen otthon játszik, a saját közönsége előtt, de tudjuk jól, hogy mi a dolgunk. Nem szabad hagynunk, hogy az ellenfél domináljon ellenünk, szeretnénk a saját akaratunkat érvényesíteni. Mindig a győzelemért jövünk, soha nem a döntetlenért

mondta a vezetőedző.

Keane arról is szót ejtett, hogy sok új igazolás érkezett a klubhoz, akiknek kell némi idő, mire alkalmazkodnak, de ahogy növekszik a mérkőzések száma, úgy lesz egyre jobb a csapat. Azt is kiemelte, mennyire örült, hogy nem kapott gólt a Fradi a hétvégi, Kazincbarcika elleni bajnokin, amit 3-0-ra hozott le az FTC.

„Volt egy meccsünk az NB I-ben, amit sikerült kapott gól nélkül lehoznunk, és úgy gondolom, hogy minden egyes jó csapatnak az az alapja, hogy minél kevesebb gólt kap. Én nagyon szeretek edzőként gólerős játékot látni a pályán és utálok gólokat kapni! Emellett megvannak azok a játékosaink, akik képesek gólt szerezni” – közölte Keane.

Razgradban 19.30-kor kezdődik a szerdai mérkőzés, a visszavágót jövő kedden a Groupama Arénában rendezik 20.15-től. A továbbjutó a Qarabag-Shkendija párharc győztesével találkozik, a kieső szintén ennek a párosításának vesztesével játszhat az Európa Liga főtáblájáért.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik