Magyar foci

Miután csapatát kiverte a Paks a Konferencia Ligából, a magyar szélső Debrecenbe igazolt

Komáromi György távozott a szlovén élvonalbeli NK Maribortól és hétfőn a labdarúgó NB I-ben szereplő Debrecen csapatához igazolt.

A DVSC honlapja felidézi, hogy a 23 éves, korábbi U21-es válogatott futballista Szolnokon született, majd a Puskás Akadémiában nevelkedett, ott is mutatkozott be a felnőttek között.

A gyors, technikás szélső tavaly nyár óta erősítette a Maribort, amelyben a mostani idényben is pályára lépett bajnoki találkozón és Konferencia Liga-selejtezőkön, a Paksi FC ellen is.

Komáromi eddig 100 NB I-es mérkőzésén 17 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott, a szlovén élvonalban 21 összecsapáson egyszer talált be.

A Maribor ugyanakkor azt közölte, hogy Komáromit a szezon végéig csupán kö9lcsönvette a Loki, de opciós jogot is kapott, hogy végleg megvásárolhatja.

Olvasói sztorik