Magyar foci

Megpattanó lövések és méretes kapusbakik után a Paks kitömte a Kisvárdát

M4 Sport
M4 Sport

A Magyar Kupa-címvédő Paksi FC 5-1-es győzelmet aratott az újonc Kisvárda vendégeként a labdarúgó NB I második fordulójának vasárnapi játéknapján.

A szezont egyaránt döntetlennel kezdő csapatok találkozóján egy tetszetős akció végén a – csütörtökön a Konferencia Liga-selejtező harmadik fordulójába jutott – Paks került előnybe, Szendrei remek kapáslövése nyomán.

Bognár György vezetőedző együttesét megnyugtatta a szerzett gól, uralta a középpályát, ám az NB II-ből egy év után visszatért házigazdák Jordanov nagyszerű fejesével egyenlítettek. A kisvárdai szurkolótábor nem sokáig örülhetett, mivel két perccel később Gyurkits megpattanó lövésével ismét a kupagyőztes paksiak vezettek. Ezt követően egy rossz hazaadás után a szemfüles Hahn használta ki, hogy a 19 éves hazai kapus, Popovics szinte elugrott a labda elől, és éles szögből a kapuba emelt.

Popovics a negyedik paksi gólban is benne volt, egy lövés ugyanis messzire pattant ki róla, Hahnnak pedig csak az üres kapuba kellett lőnie.

A térfélcsere után a hazaiak nem sok veszélyt jelentettek a kapura, míg a túloldalon a tolnaiak is ráérősebben szövögették az akciókat, így jobbára a két tizenhatos között zajlott a küzdelem. A cserecsatárok érkezésével felpezsdült a Kisvárda támadójátéka, egy újabb szerencsésen megpattanó paksi lövés – ezúttal Pető részéről – azonban megpecsételte a sorsukat. A paksiak így alaposan elrontották ellenfelük jubileumát, ugyanis a Kisvárda 200. meccsét vívta az élvonalban, olvasható az MTI tudósításában.

NB I, 2. forduló:

Kisvárda Master Good – Paksi FC 1-5 (1-4)
Kisvárda, 2084 néző
v: Bognár
Kisvárda: Popovics – Cipetic, Matic, Oláh – Nagy K. (Bíró, 46.), Melnyik (Osztrovka, 77.), Popoola, Soltész D. (Medgyes, 54.) – Novothny (Pintér, 46.), Molnár G., Jordanov (Mesanovic, 54.).
Paks: Kovácsik – Kinyik, Szekszárdi, Hinora (Osváth, 74.), Silye – Vécsei, Gyurkits (Debreceni, 84.), Papp (Windecker, 46.), Horváth K. – Szendrei (Pető, 74.), Hahn (Ádám, 55.).
gól: Jordanov (24.), illetve Szendrei (5.), Gyurkits (26.), Hahn (35., 39.), Pető (85.)
sárga lap: Popoola (15.), Matic (42.), illetve Kinyik (11.), Vécsei (52.)

 

A másik két vasárnapi meccsen:
Puskás Akadémia – Nyíregyháza Spartacus 3-2
ETO FC Győr – Újpest 1-1

 

A tabella:
1. Puskás Akadémia FC 2 2 – – 5-3 6 pont
2. Paksi FC 2 1 1 – 8-4 4
3. Ferencvárosi TC 2 1 1 – 4-1 4
4. Újpest FC 2 1 1 – 4-2 4
5. Debreceni VSC 2 1 1 – 4-3 4
6. Zalaegerszegi TE FC 2 – 2 – 5-5 2
7. ETO FC 2 – 2 – 4-4 2
8. Nyíregyháza Spartacus FC 2 – 1 1 3-4 1
9. MTK Budapest 2 – 1 1 1-2 1
10. Diósgyőri VTK 2 – 1 1 3-5 1
11. Kisvárda Master Good 2 – 1 1 2-6 1
12. Kolorcity Kazincbarcika FC 2 – – 2 1-5 0

Olvasói sztorik