A Puskás Akadémia hátrányból fordítva, 3-2-re legyőzte a mérkőzést tíz emberrel befejező, vendég Nyíregyházát vasárnap, a labdarúgó NB I második fordulójában.
A második perc elején vezetést szerzett a Nyíregyháza, Benczenleitner Barna volt eredményes. A hétközi nemzetközi kupameccshez képest felforgatott kezdővel pályára lépő Puskás Akadémia azonnal reagált, sokkal többet birtokolta a labdát, folyamatosan támadott, így nem volt meglepő, hogy a játékrész közepén egyenlíteni tudott.
A folytatásban sem változott meg a játék képe, mégis előnnyel vonulhattak pihenőre a vendégek, mert egy nagy kapushibát kihasználva Evangelu fejelt az üres kapuba.
Fordulás után is a Puskás Akadémia dominált, a Nyíregyháza elsősorban a védekezésre koncentrált és abból próbált gyors támadásokat vezetni, de a kapuk egyik oldalon sem forogtak veszélyben. A hajrában a hazaiak nagy energiákat mozgósítottak az egyenlítésért és ifj. Dárdai Pál gyönyörű, ollózós góljával sikerült egyenlíteniük.
Sőt, három perc elteltével már a Puskás Akadémia vezetett. A vendégeknek hirtelen sürgős lett, elkezdtek támadni, ám a csereként beállt Correa egy perc alatt két sárga lapot gyűjtött be, így emberhátrányban nem volt esélyük gólt szerezni.
NB I, 2. forduló:
Puskás Akadémia FC – Nyíregyháza Spartacus FC 3-2 (1-2)
Pancho Aréna
v.: Rúsz
Puskás Akadémia:Dala – Maceiras, Golla, Stronati, Markgráf – Duarte (Fameyeh, 76.), Favorov (Semel, 63., Harutyunjan, 89.) – Vékony (Nissila, 63.), Lukács D., Nagy Zs. – Németh A. (ifj. Dárdai P., 63.).
Nyíregyháza: Kersák – Temesvári (Correa, 71.), Alaxai, Evangelu – Májer M., Toma, Keita, Nagy D. (Beke, 84.), Benczenleitner (Antonov, 66.) – Babunski (Edomwonyi, 66.), Katona M. (Kovácsréti, 71.).
gól: Lukács D. (26.), ifj. Dárdai P. (84.), Fameyeh (87.), illetve Benczenleitner (2.), Evangelu (44.)
sárga lap: Vékony (41.), Nagy Zs. (43.), Golla (45+2.), Favorov (51.), illetve Alaxai (56.), Nagy D. (75.), Correa (88., 89.)
piros lap: Correa (89.)
A másik két vasárnapi meccsen:
ETO FC Győr – Újpest FC 1-1
Kisvárda Master Good – Paksi FC 1-5
A tabella:
1. Puskás Akadémia FC 2 2 – – 5-3 6 pont
2. Paksi FC 2 1 1 – 8-4 4
3. Ferencvárosi TC 2 1 1 – 4-1 4
4. Újpest FC 2 1 1 – 4-2 4
5. Debreceni VSC 2 1 1 – 4-3 4
6. Zalaegerszegi TE FC 2 – 2 – 5-5 2
7. ETO FC 2 – 2 – 4-4 2
8. Nyíregyháza Spartacus FC 2 – 1 1 3-4 1
9. MTK Budapest 2 – 1 1 1-2 1
10. Diósgyőri VTK 2 – 1 1 3-5 1
11. Kisvárda Master Good 2 – 1 1 2-6 1
12. Kolorcity Kazincbarcika FC 2 – – 2 1-5 0