Élő Magyar foci

Nem lehet büszke a védekezésére, gólzáporos meccsen jutott tovább a Fradi a BL-ben

Hegedüs Róbert / MTI
Hegedüs Róbert / MTI
Gólokban gazdag mérkőzésen nyert, és kettős győzelemmel jutott tovább a Ferencváros labdarúgócsapata, amely az idegenbeli 2-1 után ezúttal hazai pályán 4-3-ra verte az örmény Noah együttesét. Ez azt jelenti, hogy ősszel biztosan valamelyik európai kupasorozat főtábláján szerepel majd.

A ferencvárosi szurkolók már az első percben gólnak tapsolhattak. Az örmények szellős középpályáját nagyon simán játszotta át a Tóth Alex, Joseph kettős, utóbbi passzából pedig Pesic volt eredményes (1-0).

A bekapott gól nem szegte a vendégek kedvét, akik stabilizálták a játékukat és hamar egyenlítettek: a zöld-fehér védelem mögé hajszálpontosan begurított labdát Ferreira passzolta Dibusz kapujába (1-1).

Perceken belül érkezett viszont a válasz a Ferencváros részéről, a harcosan futballozó Tóth beadását Joseph bólintotta öt méterről védhetetlenül a kapuba (2-1).

A folytatásban több helyzet is adódott a hazaiak előtt, gólt viszont a szünetig csak a vendégek szereztek, amikor egy gyors ellentámadás végén a nagyszerű ütemben középre gurított labdát Matheus Aias passzolta Dibusz lábai között a hálóba (2-2)

Fordulás után hamar visszavette a vezetést az FTC, a Joseph által kiharcolt büntetőt Zachariassen értékesítette (3-2).

A folytatásban lendületben maradt a hazai együttes, újfent voltak gólszerzési lehetőségei, de az örmények kapuját nem sikerült bevenni.

A rivális ugyanakkor a hajrához közeledve megint izgalmassá tudta tenni a meccset, egy balról érkező beadásra Grgic robbant be jó ütemben, a vetődő Dibusz pedig a fejes után már csak a saját kapujába tudta ütni a labdát (3-3).

Nem sokáig örülhetett viszont a maroknyi örmény szurkolótábor, a 10 perccel korábban csereként pályára küldött Varga Barnabás ugyanis egy szép támadás végén nagyszerűen lőtte ki a jobb alsó sarkot 13 méterről (4-3).

A hajrában az örmény együttesnek már nem maradt ereje az újabb egyenlítésre, így a Ferencváros kettős győzelemmel lépett tovább.

A BL-selejtező 3. fordulójában a zöld-fehérekre a Ludogorec vár, miután a bolgár bajnok a gól nélküli első mérkőzés után hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el, majd a hosszabbításban 3-1-re legyőzte a horvát Rijekát, amely kilenc emberrel fejezte be a visszavágót.

A Ferencvárosnak még két párharcot kell megnyernie ahhoz, hogy a BL-ben főtáblára kerüljön, ugyanakkor legrosszabb esetben is a Konferencia Liga alapszakaszában folytathatja az ősszel.

Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló, visszavágó

Ferencvárosi TC – FC Noah (örmény) 4-3 (2-2)
Groupama Aréna
v.: Robert Jones (angol)
Ferencváros: Dibusz – Gartenmann, Raemaekers, Szalai G. – Makreckis (Cadu, 92.), Tóth A., Ötvös, O’Dowda (Nagy B., 92.) – Levi (Zachariassen, a szünetben), Joseph (Maiga, 78.) – Pesic (Varga B., 64.)
Noah: Cancarevic – Boakye (Oshima, 73.), Silva, Muradjan, Thorarinsson (Sualehe, 85.) – Eteki (Ulad Omar, 73.), Sangare – Ferreira, Manveljan (Hambardzumjan, 85.), Grgic – Matheus Aias (Jakolis, 60.)
gól: Pesic (1.), Joseph  (12.), Zachariassen (52., 11-esből), Varga B. (74.), illetve Hélder Ferreira (7.), Aiás (22.), Grgic (70.)
sárga lap: Raemaekers (36.), illetve Boakye (18.), Thorarinsson (29.), Sualehe (88.), Hambardzumjan (95.)
továbbjutott: a Ferencváros, kettős győzelemmel, 6-4-es összesítéssel.

Kapcsolódó
Robbie Keane: A három kapott gól elkerülhető lett volna
A Fradi edzője szerint a védekezés csapatmunka, de sokan nem értik, hogy ez nem csak a védőkön múlik.

Három gólt kapott otthon, de továbbjutott a Fradi a BL-ben

Amikor 52 másodperc után Pesic révén megszerezte a vezetést a Ferencváros, nem gondolta volna, hogy meg kell szenvednie a győzelemért a Noah elleni BL-selejtező visszavágóján. De ez történt, az ellenfél nem adta fel, háromszor is egyenlített, szerencsére a magyar bajnok négyszer is eredményes volt, így végül kettős győzelemmel jutott tovább.

Még öt perc

Ennyit hosszabbít a játékvezető a rendes játékidőben.

Még egy vendéghelyzet

Hélder Ferreira fejese elkerülte a kaput, de a portugál megsérült, ápolni kell.

Utolsó nagy nekilódulás?

A hajrára még két cserét eszközöltek a vendégek, Thórarinsson és Manveljan helyére David Sualehe, illetve Hovhannes Hambardzumjan állt be.

4-3 Varga

Megint vezet a Fradi, ezúttal Varga játszotta magát tisztára, és szépen a kapu jobb oldalába lőtt (4-3).

Kettős Noah-csere

Eteki és Boakye helyére Imrane Oulad Omar, illetve Osima Takuto állt be.

Újabb ziccer

Azt nem, lehet mondani, hogy unalmas a meccs, ezúttal Varga adott tökéletes passzt Zachariassennek, aki ellőtt keresztbe a kapu előtt.

Grgic 3-3

Thórarinsson beadását Grgic fejelte a kapu jobb oldalába – ismét iksz (3-3).

Eldőlhetett volna

Agyaég! Joseph kapott tökéletes indítást, 16 méterről lőtt, de a kifutó Cancarevic jól zárta a szöget.

Dibusz-bravúr

Manveljan szépen lépett ki a védők közül, de Dibusz szépen zárta a szöget.

3-2 Zachariassen

A labda mögé Zachariassen állt, aki úgy lőtt a jobb alsó sarokba, hogy Cancarevic is beleért (3-2).

Tizenegyes!!

Joseph lépett ki, majd rutinosan elesett a kivetődő Cancarevic kapusban, tizenegyes.

Folytatódott

Egy csere volt a szünetben, Levi helyére Kristoffer Zachariassen állt be a Fradiban.

Félidő

Na, még egy könnyű Sangaré-lövés, amit Dibusz védett – ez volt az első félidő.

Pihenő.

Pattogós lövés

Ötvös is távolról próbálkozott, a labda a kapufa mellé pattogott…

Levi távolról

Levi távoli lövéssel próbálkozott, de jócskán a léc fölé küldte a labdát.

Dibusz a helyéb

A 25 méteres szabadrúgáshoz Manveljan állt, de középre tartó lövése nem okozott gondot Dibusznak.

Ez is sárga

Sangaré nagy lendülettel tört a Fradi tizenhatosa felé, amikor Raemaekers leránotta, ez is sárga lap.

Olvasói sztorik