Magyar foci bajnokok ligája

Robbie Keane az ötmagyaros ajánlásról: Nevetséges!

Hegedüs Róbert / MTI
Hegedüs Róbert / MTI

Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője éles kritikát fogalmazott meg a Magyar Labdarúgó Szövetség ötmagyaros ajánlásával kapcsolatban.

Az ír szakembert az örmény Noah elleni Bajnokok Ligája-selejtezős mérkőzés előtt tartott sajtótájékoztatón faggatták arról, mi a véleménye a szabályozásról, amely szerint az NB I-ben öt magyarnak – közte egy U21-es korú labdarúgónak – végig pályán kell lennie.

„Nem túl jó ez, mert aki a BL-ben nem játszik, azért lesz csalódott, aki pedig a bajnokikon nem kap lehetőséget, azért. Bele vagyok kényszerítve ebbe a helyzetbe, ami messze nem ideális, de nem tudok vele mit kezdeni.

Ugyanakkor ha lehívok a pályáról egy magyar játékost és felküldök a helyére egy légióst, akkor egy másik cserét is végre kell hajtanom közben, hogy a pályán öt magyar futballista maradjon. Szerintem ez nevetséges

– összegzett a vezetőedző.

A Fradi edzője persze a visszavágóról beszélt többet, elmondta, hogy nem akar ráülni az egygólos előnyre, amit a 2-1-es győzelem jelent.

„Nem vagyok az a fajta edző, aki az eredmény megőrzésére törekszik, ezért a cél szerda este is a győzelem lesz. Abban azért reménykedem, hogy itt nem lesz olyan erős a szél, mint amilyen Örményországban volt, mert az jelentős mértékben megnehezítette a játékosok dolgát” – mondta Keane.

A Ferencváros továbbjutás esetén az ősszel biztosan valamelyik európai kupasorozat főtábláján szerepelhet, legrosszabb esetben a Konferencia Ligában. A párharc továbbjutója a bolgár Ludogorec és a horvát Rijeka párharcának győztesével találkozik, míg a vesztes átkerül az Európa Ligába, ahol a szerb Crvena zvezda és a gibraltári Lincoln Red Imps BL-selejtezős párosítás vesztesével csap össze.

Kapcsolódó
Hajdú B.: 15 év alatt minden kiemelt akadémiának három játékost is fel kellett volna nevelnie
Hajdú B. István szerint az lenne a legjobb, ha minden csapat a legjobbjaival állna fel.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik