A Ferencváros labdarúgócsapata kedden 2-1-re nyert az FC Noah vendégeként a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.
A mérkőzésen hátrányba került a Fradi, de a nyáron szerződtetett ír Callum O’Dowda és Varga Barnabás góljaival fordítani tudott. Az előny úgy is megmaradt, hogy a hajrájában Ibrahim Cissét kiállította a játékvezető. A második gólt szerző csatár szerint jól kezdte a párharcót az FTC mindent összevetve.
Örülünk a győzelemnek, fontos volt, hogy előnnyel menjünk haza. Úgy gondolom, ha nem is tökéletes, de jó kezdés volt. Több helyzetet dolgoztunk ki, rúgtak egy szerencsés gólt, de jól reagált a csapat, így kell folytatni
– nyilatkozta Varga Barnabás a közmédiának a mérkőzés után.
Az M4 Sport beszámolója szerint a csatár úgy érezte, az első félidei nagy széltől függetlenül is domináltak a mérkőzésen, amelyen az új igazolások is gyorsan felvették a ritmust. Persze annak is örült, hogy első tétmeccsén meglőtte első gólját, majd elmondta, hogy az FTC-vel alapelvárás a bajnoki címért való küzdelem.
A Ferencváros szombaton kezdi meg szereplését az NB I-ben, kezdetnek az MTK otthonába látogat a címvédő.
