Robbie Keane kihirdette az örmény Noah elleni Bajnokok Ligája-selejtezős párharcra készülő ferencvárosi keretet. A sportigazgató, Hajnal Tamás úgy fogalmazott:
A felkészülés végéhez közeledve és a tétmérkőzések előtt kemény döntéseket kell meghozni a szakmai stábnak.
A játékosok nagyon jól dolgoztak, nagyon jó teljesítményt nyújtottak az edzőtáborokban és a felkészülés során. Hangsúlyozom, hogy ez az első két BL-selejtező kerete, amelyen még 24 órával a kezdés előtt lehet változtatni” – idézi a fradi.hu Hajnalt, aki hangsúlyozta, egy játékos sem gondolhatja, hogy biztos a helye, továbbra is mindenkinek a maximumot kell nyújtania.
A keret legnagyobb hiányzója egyértelműen Mohammed Abu Fani, akivel kapcsolatban híre ment, hogy több klub is komolyan érdeklődik iránta. De nem szerepel a névsorban Baráth Péter, Botka Endre és Raúl Gustavo sem.
Az FTC Örményországban kezdi meg a párharcot, amelynek első meccsét július 22-én, kedden magyar idő szerint 18 órától rendezik meg, míg a visszavágót július 30-án, szerdán 20 órától játsszák a Groupama Arénában.
A ferencvárosi keret:
- Kapusok: Dibusz Dénes, Gróf Dávid, Őri Levente.
- Védők: Ibrahim Cissé, Stefan Gartenmann, Kaján Norbert, Cebrail Makreckis, Nagy Barnabás, Toon Raemaekers, Szalai Gábor.
- Középpályások: Naby Keita, Jonathan Levi, Cadu, Habib Maiga, Callum O’Dowda, Ötvös Bence, Tóth Alex, Kristoffer Zachariassen.
- Támadók: Daniel Arzani, Alekszandar Csirkovics, Lenny Joseph, Alekszandar Pesics, Varga Barnabás, Edgar Szevikjan.

