Magyar foci

Bognár György: Ha volt olyan tökös gyerek a Vécsei, hogy odaállt másodszor is a 11-eshez, abba nem szólok bele

Paksifc.hu
Paksifc.hu

A kupagyőztes Paks 3-0-ra kikapott Kolozsvárott a CFR Cluj vendégeként, így búcsúzott az Európa Liga selejtezőjétől.

Minden másképp alakulhatott volna, ha a második félidő közepén a Paks értékesíti a megítélt büntetőt. Vécsei Bálint lövését elsőre a korábban Kisvárdán is megfordult Otto Hindrich kivédte, de a ciprusi bíró megismételtette a tizenegyest, mert több hazai játékos is befutott a lövés előtt a 16-oson belülre. Vécsei azonban nem tudott élni a lehetőséggel, mert másodjára is rontott.

Nem gondoltam, hogy kétszer egymás után ki tudjuk hagyni a tizenegyest. Megfordult a fejemben, hogy más rúgja, de ha volt olyan tökös gyerek a Vécsei, hogy odaállt másodszor is, abba nem szólok bele. Most nyilván majd ő viseli ennek a következményeit

nyilatkozta Bognár György, a Paks edzője. Hozzátette, Vécsei a Fradi elleni kupadöntőn belőtte az utolsó tizenegyest, amivel lezárta a finálét.

Bognár úgy fogalmazott, hogy a Kolozsvár jobban játszott, és erősebb is, mint a csapata jelen pillanatban. „A mérkőzés során voltak olyan fordulópontok, amelyekből akár jól is kijöhettünk volna – különösen abban az időszakban, amikor nyomást gyakoroltunk, és tizenegyest is kaptunk.

Akkor akár meg is fordíthattuk volna a meccset, hiszen a hazaiak inkább csak az időt húzták. Összességében azonban el kell ismernem, hogy a jobb csapat jutott tovább

– idézte az edzőt a Paks honlapja.

Az NB I tavalyi bronzérmese átkerült a Konferencia Liga-selejtezőbe, amelynek második körében a szlovén Maribor lesz az ellenfele. A párharc első meccsét Pakson rendezik július 24-én.

A Pjunyik Jereván lesz a Győr ellenfele

Az örmény csapat a San Marinó-i Tre Fiori együttesét búcsúztatta a Konferencia Liga-selejtező első körében, ugyanis csütörtökön – az 1-0-s idegenbeli vereségét követően – a hazai visszavágón 5-0-ra legyőzte a miniállam képviselőjét, így 5-1-es összesítéssel megnyerte a párharcot. Érdekesség, hogy a Ferencváros kedden szintén örmény csapattal kezd a Bajnokok Ligája selejtezőjében, méghozzá a Noah vendégeként. A bajnoki negyedik helyezett győriek július 24-én idegenben játszanak. Mellettük még az ezüstérmes Puskás Akadémia lesz érdekelt a harmadik számú európai kupasorozatban, a felcsútiak a ciprusi Arisz Limasszol otthonában lépnek pályára szintén július 24-én.

Kapcsolódó
„Ne aggódj, kivédem” – mondta a kolozsváriak kapusa Vécsei tizenegyese előtt
Hindrich Ottó számára egyébként sem ismeretlen az NB I mezőnye.
Olvasói sztorik