Kosznovszky Márk minden bizonnyal az angol másodosztályban szereplő Portsmouth labdarúgócsapatához igazol az MTK Budapesttől, ugyanis az M1-nek Polyák Balázs, a magyar klub sportigazgatója elmondta, nagyon közel járnak a megállapodáshoz a középpályás esetében, csak a részletek elsimítása van hátra.
Az induló díj kimondottan magas az MTK perspektívájából nézve
– mondta Polyák, aki szerint a klub felkészült arra, hogy adott esetben Kosznovszky mellett Kata Mihály is távozhat, ezért előre gondolkodva igazolták le a cseh Jakub Plseket a Puskás Akadémiától, de további pótlást kívülről nem terveznek.
A sportvezető elárulta, az ötszörös válogatott Kata esetében nincsenek még konkrét tárgyalások nincsenek, de érdeklődések igen.
„A magyar bajnokság ázsiója és talán az MTK státusza nincs olyan magasan, hogy olyan léptékű ugrást tehessen meg, ami a képességeihez illik, ezért
lehet több lépcsőben juthat el arra a szintre, ahova ő elképzeli magát.
Alapvetően nem cél országon belül értékesíteni, de nem zárjuk ki. Misi nyugat európai liga első- vagy másodosztályában szeretné folytatni, de nem biztos, hogy sikerül ebben az átigazolási időszakban” – mondta Polyák, aki szerint a magyar piac alulértékeli a játékosaikat, nemzetközi szinten jóval magasabb összeget tudnak kapni értük, mint akár a legtehetősebb magyar kluboktól.
A Portsmouth elég mélyről küzdötte fel magát. A csapat 2003-ban jutott fel a Premier League-be, egészen 2010-ig megőrizte a tagságát, nyert közben FA Kupát, volt ezüstérmes is a sorozatban, de a fokozódó pénzügyi gondok miatt végül pontlevonással sújtották, így 2010-ben végül tök utolsóként esett ki a másodosztályba. Lesüllyedt aztán a negyedosztályig a csapat, ahol négy szezont is eltöltött, majd hét év következett a harmadik vonalban, míg a legutóbbi szezont már a másodosztályban töltötte a a Pompey, amely a 16. helyen ragadt meg a Championshipben.
