Danke Hamburg!
– ezzel a szűkszavú üzenettel búcsúzott Németh András a Hamburg labdarúgócsapatától az Instagram-oldalán.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A 22 éves csatár még 2023 januárjában igazolt a másodosztályban szereplő HSV-hez, ahol végül összesen 42 meccsen játszott, de mindössze két gólig jutott. Az elmúlt szezont a Münster csapatánál töltötte kölcsönben szintén a Bundesliga 2-ben, 21 mérkőzésen lépett pályára, gólja nem volt – a szezon második felében sérülések is hátráltatták.
A Transfermarkt szerint még egy év lett volna a hamburgi szerződéséből. A HSV a 2018-as kiesése óta először tér vissza a Bundesligába.
Az M4 Sport azt írja, hogy
Korábban már játszott Belgiumban, játszott a Genkben és a Lommelnél is.
Némethet Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya többször is élesen kritizálta a közelmúltban. Emlékezetes volt, amikor a tavalyi, Európa-bajnoki keret kihirdetésekor a csatárról kérdezték, akkor arról beszélt, hogy sokkal jobb döntéseket kell hoznia a karrierje szempontjából, és hogy hiába adott tanácsokat Rossi, nem fogadta meg Németh és az ügynöke.
Vagy ezért, vagy azért, valami mindig hiányzik belőle, hogy egyről a kettőre jusson. Nem lehet alibizni mindig.
Ha rosszul játszunk, nem győzünk, kikapunk, én mindig elsőként vállaltam a felelősséget. Ha nem hívok meg a válogatottba egy játékost, az nem azért van, mert nem látom, hanem mert ő nem tesz eleget a pályán ezért. Én a válogatottban nem akarok olyan játékost, aki alibizni próbál. Mindenekelőtt saját maga érdekében” – mondta akkor Rossi.
Németh András egyébként épp Rossi regnálása alatt mutatkozott be a nemzeti csapatban, az első meccsén, Luxemburg ellen gólt is szerzett. A felnőtt csapatban 2023-ban, az Eb-selejtezőkben játszott utoljára. Címeres mezben legutóbb ősszel, az U21-es válogatottban szerepelt, Málta és Belgium ellen gólt is szerzett, amivel egy bő másfél éves gól nélküli időszakot zárt le a karrierjében.