Hatvan évvel ezelőtt az FTC két dologért tett meg mindent: hogy elhódítsa a VVK-t, és hogy eljusson Amerikába.
Az utóbbiért még azt is vállalta: egymeccses döntőt játszik Torinóban a Juventusszal. A tengerentúli utazás 1965. május 8-án vált véglegessé, majd a Népsport júniusban azt közölte: „Mivel a válogatott az olasz–magyar, míg a Ferencváros a New York-i torna rajtja előtt áll, az FTC terminushiány miatt bejelentette, hogy lemond a budapesti visszavágóról, döntsön egy mérkőzés. A Juventusnak ez tetszett. Torinóban a kupabizottság előtt azonban vita kezdődött:
– Mi lesz, ha döntetlent hoz a mérkőzés?
– Kétszer 15 perces hosszabbítás.
– Ha utána is döntetlen marad?
– Újabb mérkőzés.
– Ha arra a Ferencváros nem áll ki?
– Akkor a Juventus a győztes.
Végül abban maradtak: ha a kétszer negyedórás ráadás után is döntetlen az eredmény, akkor mindkét együttest győztesnek nyilvánítják.
A döntőt június 23-án este fél tíztől rendezték. A Magyar Televízió nem adta, itthon csak a rádió közvetítette az éjszakai előadást. A La Gazzetta dello Sport sem kerített nagy feneket a találkozónak, a VVK-döntő beharangozóját az első oldal alján kezdte. A szalagcím az volt: Finlandia–Italia, mert aznap rendezték Helsinkiben a „rokonok” és az olaszok vb-selejtezőjét. Sandro Mazzola duplájával az azúrkékek nyertek 2-0-ra, a Juventusból csak Sandro Salvadore játszott.
A „zebrák” így álltak fel Torinóban: Anzolin – Gori, Bercellino, Castano, Benito Sarti – Del Sol, Mazzia, Leoncini – Stacchini, Combin, Menichelli. Az FTC meg így: Géczi – Novák, Mátrai, Horváth – Juhász, Orosz, Rákosi – Karába, Varga, Albert, Fenyvesi.
A Juve 6 győzelemmel, 3 döntetlennel és egy vereséggel jutott a döntőbe, míg az FTC 9 győzelmet és 4 vereséget számlált, mivel három alkalommal is harmadik mérkőzést kellett vívnia. Ám mindannyiszor szerencséje volt, mert a ráadás találkozót a Wiener SC (2-1, 0-1, 2-0), a Bilbao (1-0, 1-2, 3-0) és a Manchester United ellen (2-3, 1-0, 2-1) egyaránt a Népstadionban játszhatta.
Idegenben csak Itáliában, az AS Roma vendégeként nyert.
A döntő 74. percében a magas növésűnek nem mondható Fenyvesi Máté fejelte az egyetlen gólt. Ugyanúgy, mint tíz nappal korábban, egy másik fontos mérkőzésen, az osztrákok elleni bécsi vb-selejtezőn. A Tüskének becézett balszélső révén a kimenetel az előző évi megismételt KEK-csúcstalálkozó, a Sporting–MTK 1-0 után a magyar futball 1-0-ja lett.
A La Stampa szerint „a Juventus technikailag nem tudta felvenni a versenyt a Ferencvárossal”. A Corriere dello Sport megállapította:
Nem szabad túlságosan szigorú ítéletet mondani a Juventusról. A valóság az, hogy a Ferencváros kiváló csapat, és Torinóban nyújtott teljesítménye teljesen érthetővé teszi győzelmét a nagy nevű Manchester United ellen.
Mészáros József edző örömmel nyilatkozta: „Azt hiszem, tárgyilagosan mondhatom – különösen a második félidei játékunk alapján –, hogy a végeredmény nem mutatja híven a két csapat közti nívókülönbséget. A kitűnő csapatjáték mellett ki kell emelnem Mátrai, Juhász, Orosz, Rákosi, Varga és Fenyvesi nagyszerű teljesítményét. Jó és hasznos játékuk kulcsa abban is rejlett, hogy Albertet az egész mérkőzés folyamán két, sőt néha három Juventus-játékos vette körül. Ebben a gyűrűben igen nehéz volt futballozni, de a többiek így teret nyertek.”
Majd a ferencvárosiak hazautaztak, hogy a sikeres hét végén a válogatottban találkozzanak az olaszokkal. Annál is inkább szükség volt rájuk, mert az MLSZ elengedte a listavezető – utóbb bajnok – Vasas címeres mezes kerettagjait a Közép-európai Kupa négyes döntőjére, amelyet a piros-kékek a prágai Sparta (5-4), majd a Fiorentina legyőzésével (1-0) meg is nyertek. Mészöly, Ihász, Mathesz, Farkas távollétében a válogatott összetétele ez volt: Gelei – Szepesi, Mátrai, Sipos (Solymosi), Sóvári – Nagy István, Rákosi – Nagy Antal (Kuti), Bene, Albert, Fenyvesi. Hazánk tartalékos fiai 2-1-re nyertek, Magyarország néhány napon belül „3-0-ra” végzett Itáliával.
Az FTC június 30-án még az árvízkárosultak megsegítésére rendezett jótékonysági mérkőzésen labdázott a Kőbányai Sörgyár csapatával – a 6-2-es mérkőzést nyolcezren látták az Üllői úton –, majd július 7-én az MNK-ban ez az ismeretlen Ferencváros kapott ki 2-1-re a megyei első osztályú Zalaegerszegi Építőktől: Frivalszky – Kuchta (Bernáth), Kundert, Kecskó – Maróti, Lukács – Fenyvesi III, Fábián, Galambos, Fenyvesi II, Pálmai.
Az első csapat július 2-án átrepült az óceánon. New Yorkban – 28 órás utazás után – a következő szövegű plakát szökött a labdarúgók szemébe: International Football League (május 30-tól augusztus 11-ig).
Az lehetetlen – gondolták a futballisták, hiszen augusztus elsején kezdődött az NB I őszi idénye. Ám csak akkor kellett volna augusztusig maradni, ha a csoportmérkőzések félidejében a clevelandi magyarok kedvéért Ohióba is ellátogató, és ott a Hamilton csapatát 6-0-ra legyőző FTC megnyeri négyesét. De nem nyerte meg. A skót Kilmarnockkal 1-1-et és 4-1-et, az angol West Bromwich Albionnal 2-2-t és 2-1-et, a lengyel Polonia Bytommal 0-0-t és 1-2-t játszott. Az első helyet így a lengyel csapat szerezte meg, és találkozhatott augusztus 8-án, majd 11-én a címvédő prágai Duklával (2-0, 1-1).
Itthon évtizedekkel később politikai szálat kevertek a történetbe, azt állítva, hogy a „csoportelső” FTC azért nem állhatott ki a Dukla ellen, mert a Magyar Testnevelési és Sportszövetség hazarendelte a nyitányra. Ez azonban nem igaz, ráadásul az MTS elnökhelyettese az 1948-49-es bajnoki évadban 140 góllal aranyérmes Ferencváros törzstagja, Csanádi Árpád volt.
Valós viszont, hogy augusztus elsején folytatódott az akkoriban tavaszi-őszi rendszerű bajnokság. A Népstadionban eredetileg délután negyed négykor kezdődött volna a Vasas–Ózd mérkőzés, majd öttől az FTC–Újpest rangadó. A mérkőzéseket azonban a nagy meleg miatt áttették fél hatra és negyed nyolcra, ám a televízió azt kérte: akkor játsszák előbb a pesti derbit.
Az amerikás magyarok – 60 ezer néző előtt – 3-1-re nyertek, noha Albert Flórián megsérült, és a második félidőben csak bicegett a pályán. (Csere nem volt.) A Varga – Bakos, Mészöly, Berendy, Ihász – Mathesz, Fister – Molnár, Puskás Lajos, Farkas, Pál II összetételű Vasas pedig 4-1-re győzte le az Ózdi Kohászt, amelynek kapusa, Balogh Zoltán így panaszkodott a mérkőzést megelőzően:
Még sosem védtem villanyfényben és két ózdnyi közönség előtt.
Feltehetően a vereség ellenére is rájött, hogy az ilyesmit könnyű megszokni.
