Matko a Celjében 120 mérkőzésen 49 gólt lőtt és adott 16 gólpasszt, , a 2023-24-es szezonban bajnoki címet ünnepelhetett, akkor 18 találattal és 6 gólpasszal zárt és gólkirály lett.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Nagyon boldog vagyok, hogy újabb lépést tettem meg a karrieremben, annak pedig különösen, hogy mindez Újpesten történik meg. A tervek, amiket felvázoltak számomra, nagyon jó benyomást tettek, és én is tevékeny részese szeretnék lenni ennek az útnak, melyek a sikerekhez vezetnek” – nyilatkozta a játékos.
Remek számokat produkált az elmúlt két szezonban, Európában is eredményes volt, és most már a szlovén válogatottban is bemutatkozott.
A legjobb korban van, és mivel együtt dolgoztunk, nagyon jól ismerem: mindig győzni akar, soha nem adja fel, és ez az a mentalitás, amire építve sikereket fogunk elérni” – foglalta össze röviden Damir Krznar vezetőedző.
Aljosa egy gyors, remekül induló, nagyon gólérzékeny játékos, akit pont ezért választottunk, mert komoly veszélyt jelent az ellenfél kapuja előtt.
Az előző szezon után úgy éreztük, hogy elsősorban elől kell megerősíteni a keretet, érkezésével bővültek Damir Krznar variációs lehetőségei is, ami szintén fontos szempont volt” – mondta Benczédi Balázs, az Újpest FC ügyvezető igazgatója.