Magyar foci

„Mekkora paraszt vagy, öreg” – behallatszott Hajdú B. István kiakadása a közvetítésbe

Bodnár Boglárka / MTI
Bodnár Boglárka / MTI

A magyar válogatott péntek este 2-0-ra kikapott Svédországtól a Groupama Arénában.

A felkészülési mérkőzés utolsó perceiben már Hajdú B. István is eléggé beletörődött a helyzetbe, ennek ellenére a 444.hu kiszúrta, hogy mennyire felélénkült a 93. percben. A kommentátor ugyanis hiába hajol el a mikrofontól, behallatszott a közvetítésbe, hogy kioszt valakit a lelátón.

Mekkora paraszt vagy, öreg! Édesanyádat, azt locsolgasd!

– mondta.

Valószínűleg a kommentátori fülkéhez közel történhetett az incidens, mert zárásképp még az is beszűrödött, hogy ráförmed valaki másra is, mert zárásképp „maguk meg minek állnak itt” hallható. Ezt követően pedig folytatta a közvetítést, mintha semmi se történt volna. Később aztán elnézést kért egy közleményben a történtekért, de azt is elmondta, hogy a felháborodását az váltotta ki, hogy ráöntöttek sört, amiből a technikai berendezés is elázott.

A válogatott jövő kedden 18 órától Azerbajdzsán ellen lép pályára Bakuban. Az lesz az utolsó felkészülési lehetőség az őszi vb-selejtező előtt, melyben Portugália, Írország és Örményország lesz az ellenfél. A kvartett első helyezettje kijut a jövő évi csúcseseményre, a második pedig a márciusi pótselejtezőn küzdhet tovább a részvételért.

Kapcsolódó
Marco Rossi: A srácok fejével dolgozni kell
Különösen a támadók esetében.
Olvasói sztorik