Magyar foci

„Nem kaptam levegőt, azt hittem, itt halok meg” – eltört bordái lyukasztották át a magyar focista tüdejét

Mórágy SE / Facebook
Mórágy SE / Facebook

Olyan súlyos sérüléseket szenvedett a Tolna megyei másodosztályú Mórágy játékosa, Tóth László, hogy felmerült, 32 évesen véget ér miatta a sportpályafutása.

A teol.hu beszámolója szerint a Tengelicen lejátszott, utolsó fordulós bajnokin Tóth cserét kért az első félidőben, mert egy ártalmatlannak tűnő szituációban egy másik labdarúgó a térdével eltalálta az oldalát. A 32 éves játékosnál légzési problémák léptek fel, majd mentőautóval kórházba szállították.

Illés Béla, a Mórágyi SE technikai vezetője a megyei lapnak elmondta, Tóth Lászlónak két bordája eltörött és a tüdeje is károsult. A játékos később arról számolt be, hogy az eltört bordái átlyukasztották a tüdejét, 30 milliméteres nyílás keletkezett a szívoldali részen. 

„Felmentem fejelni a tengelici sráccal, éreztem a hátamon egy kisebb lökést, a másiknak a térdét pedig mintha az oldalamra szabták volna… Hallottam egy reccsenést, majd valahogy sikerült lemennem a pályáról.

Nem kaptam rendesen levegőt, jeleztem a segítőknek, hogy azonnal szóljanak Béla bácsinak, mert itt halok meg

mondta a támadó, aki ácsként dolgozik, elsőre megijedt, miből tartja el a családját, ha hetekig nem dolgozhat, de a munkáltatója is megértő volt vele és a csapat is mögötte áll.

Az első hírek arról szóltak, hogy ezzel véget is ért a sportolói pályafutása, és mondták is neki, hogy abba kell hagynia, de bízik magában és a szervezetében, hogy visszatérhet még.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik