Magyar foci

Dibusz elmondta, hogyan érintette Gulácsi visszavonulása a válogatottól

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Dibusz Dénes szerint a magyar labdarúgó-válogatott a két soron következő felkészülési mérkőzésén győzelemre fog játszani, de fontos az is, hogy az ezekre kitűzött egyéb célok is megvalósuljanak.

A Telkiben tartott keddi doorstep-sajtótájékoztatón a Ferencváros 34 éves kapusa először arról beszélt, hogy minden rendben, a megszokott környezetben vannak, majdhogynem a megszokott felállásban.

„Van néhány újonc, de többségében azért olyanok vannak itt, akik már eddig is voltak. Ha a szűkebb környezetemet nézem, akkor a kapustrió is olyan, amely már dolgozott együtt, voltunk így együtt hárman. Senki számára nem ismeretlen ez a helyzet és ez a felállás.

Azt gondolom, hogy jól fogunk tudni együtt dolgozni, jó munkát tudunk majd végezni ezen a héten, és kellőképpen fel tudunk készülni erre a két találkozóra.

A 43-szoros válogatott játékos kiemelte, hogy két eltérő stílusú és minőségű ellenféllel fognak találkozni. „Ezek a mérkőzések lehetőséget adnak a kapitánynak arra, hogy kipróbáljon új játékosokat, esetlegesen más pozícióba helyezzen embereket, vagy kipróbáljunk akár mérkőzés közben váltást más játékrendszerre. Ezek a találkozók felhasználhatók arra,

hogy ha majd az őszi selejtezőkön valamihez nyúlni kell, amivel esetleg meg tudjuk lepni az ellenfelünket, akkor legyen már a játékosok lábában néhány olyan perc, amit abban a rendszerben, vagy azon a poszton töltöttek el itt a válogatottban.

Ez mind segíthet bennünket abban, hogy majd eredményesek tudjunk lenni” – fogalmazott Dibusz, aki azt is hangsúlyozta, mindkét meccsen győzelemre fognak játszani, és a két találkozóból ki akarják hozni a maximumot.

A Fradi kapusa kérdést kapott arra vonatkozóan is, mennyire lepte meg, hogy Gulácsi Péter elköszönt a válogatottól.

„Korábbi összetartásokon, privát beszélgetéseken természetesen szóba került, hogy a válogatott karriert meddig tudjuk húzni, hiszen mindketten ’90-es születésűek vagyunk. Nekem is szerencsére most már évről évre ott vannak az Európa Liga-, Bajnokok Ligája-, Konferencia Liga-mérkőzések, és nyilvánvaló, hogy mind a kettőnkben hasonló érzetet szül a helyzet, érezzük, hogy ez nem kevés, sok áldozattal jár, és ilyenkor a családtól vesszük el az időt.

De ettől függetlenül azért meglepett, hogy ezt most bejelentette és erre az elhatározásra jutott. Én úgy voltam vele, hogy még a vb-t megcsináljuk együtt, és utána nagyon szép kerek a történet, mind a ketten akár búcsút inthetünk a válogatottnak.

Most ő így döntött, el kell fogadni. Biztos vagyok benne, hogy ez hozzá fogja őt segíteni ahhoz, hogy még jó néhány évvel ki tudja tolni a csodás karrierjét.”

A sajtótájékoztatón ott volt az újonc Vitális Milán, az ETO FC Győr 23 éves középpályása, aki elmondta, a Telkiben töltött rövid idő alatt megtapasztalta, amit eddig csak újságban vagy interneten olvasott, hogy a válogatott egy befogadó közösség. A csapattársak, akik közül majdnem mindenkivel most találkozott először, személyesen gratuláltak neki.

„Újoncként szokatlan a helyzet, de vannak társak, akik ebben tudnak segíteni” – mondta, majd elárulta, hogy Marco Rossi szövetségi kapitánnyal azon a napon találkozott, amikor meg kellett érkezni, és azóta már volt személyes beszélgetésük. A magyarok pénteken Svédország válogatottját fogadják a Puskás Arénában, négy nappal később pedig Azerbajdzsán együttese ellen Bakuban lépnek pályára.

Olvasói sztorik