Magyar foci

Bognár György: A Fradi jobb volt egy bíróval

A címvédő FTC 3-2-re nyert Pakson, ezzel két körrel a vége előtt három ponttal vezet a Puskás Akadémia előtt, és kiírta a bajnoki versenyfutásból most legyőzött ellenfelét.

A Paks a második félidő közepétől emberhátrányban játszott, Bogár Gergő ugyanis kiállította a korábban az FTC-ben is megfordult Vécsei Bálintot, aki becsúszva a sípcsontja fölött eltalálta Matheus Saldanhát.

A Fradi többet kezdeményezett, többet volt náluk a labda, de röviden úgy fogalmaznék, a Fradi jobb volt egy bíróval

– mondta a meccs után Bognár György, a Paks edzője az M4 Sportnak. Bognár hozzátette, szerinte Vécsei nem érdemelt volna kiállítást, de nem ez volt a legfőbb problémája a bíráskodással.

„Ütemtelen volt, szabálytalan volt a megmozdulása, de nem volt szándékos. De nem emiatt mondom, következetlen volt a bíró, rengeteg szabálytalanság volt, amit nem adott meg nekünk a tizenhatos körül, nekik meg mindent befújt”.

Az FTC mindhárom gólját pontrúgás után szerezte, ezzel kapcsolatban Bognár azt mondta, az öt hiányzó játékosából négy is jól fejel, úgyhogy az ő kiesésük nagy érvágás volt. A Paks szerdán ismét összecsap a Fradival, azon a meccsen a Magyar Kupa lesz a tét.

„Valami hasonlóra számíthatunk majd a kupadöntőben is, remélem, addigra kiegyenesedünk, és a sérültek közül legalább ketten felépülnek” – tekintett előre a szerdai meccsre Bognár. A két csapat 2022-ben és tavaly is összecsapott a Magyar Kupáért, három éve 3-0-ra nyert az FTC, míg tavaly a Paks hosszabbítás után 2-0-ra verte ellenfelét.

Olvasói sztorik