Magyar foci

Csúnya vége lehetett volna, végül csak eggyel kapott ki a Fehérvár

A Győr hazai környezetben egygólos meccsen nyert a kiesés elkerüléséért küzdő Fehérvár ellen a labdarúgó NB I 31. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, ezzel továbbra is veretlen 2025-ben az élvonalban.

Az első félidő alapján nem igazán lehetett megmondani, hogy a Győr a nemzetközi kupaszereplésre, a Fehérvár pedig a kiesés elkerüléséért hajt. A szünetig egyik csapat sem alakított ki komoly gólhelyzetet, a vendégek abszolút egyenrangú riválisai voltak a házigazda győrieknek.

Szünet után az ETO gyorsan vezetést szerzett, az 52. percben Krpic a védő vállára fejelte a labdát, ami onnan furcsa ívben a hálóba pattant (1-0).

Néhány perccel később Bumba került nagy helyzetbe, de Dala hárított, meccsben tartva ezzel a vendégeket. A 71. percben Benbuali járt közel az újabb hazai gólhoz, de a VAR-vizsgálat szerint – ha centikkel is – lesen volt.

A Fehérvár a hajrában sem tudott újítani, sőt, még Dalának kellett újabb bravúrokat bemutatnia. A házigazda összességében megérdemelten tartotta otthon a három pontot és folytatta remek sorozatát.

Az ETO immár 14 forduló óta veretlen, győzelmével három pontra megközelítette a harmadik helyen álló Paksot, és karnyújtásnyira került attól, hogy bebiztosítsa a nemzetközi kupaszereplését.

NB I, 31. forduló

ETO FC Győr – Fehérvár FC 1-0 (0-0)
Győr
v.: Rúsz
ETO FC Győr: Petrás – Bíró (Szépe, 77.), Heitor, Krpic, Stefulj – Vitális, Gavric (Diarra, 77.), Beqja (Anton, 59.) – Bánáti (Njie, 88.), Benbuali, Bumba
Fehérvár FC: Dala – Petrov, Spandler, Kalandadze – Kovács M., Melnyik (Katona M., 82.), Bedi, Milicevic (Simut, 82.) – Szabó B. (Pető, 69.), Saponjic (Holender, 58.), Stefanelli (L. Kastrati, 69.)
gól: Krpic (52.)
sárga lap: Krpic (57.), Njie (95.), illetve Kovács M. (23.), Kalandadze (55.), Szabó B. (67.), Bedi (81.)

Kapcsolódó
Kubatov: Az MLSZ döntése a legnagyobb ostobaság, amit az elmúlt 14 évben láttam
Csányi Sándor szerint elfogadhatatlan, hogy az elmúlt 15 évben rengeteg pénzt használtak fel és van olyan csapat, amelyben alig van magyar játékos.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik