Magyar foci

„Legfőbb célunk az akadémisták beépítése az első csapatba” – Hornyák Zsolttal hosszabbított a Felcsút

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

Két évvel meghosszabbították az eredetileg idén júniusban lejáró szerződését Hornyák Zsoltnak, a labdarúgó NB I-ben második helyen álló Felcsút vezetőedzőjének. A klub honlapjának pénteki közleménye szerint az 52 éves, felvidéki származású tréner így

2027 nyaráig marad a posztján.

Hornyák 2019-ben érkezett Felcsútra, azóta egyszer ezüst-, háromszor bronzérmes volt az irányításával a csapat, amely így az európai kupaporondon is szerepelhetett már. A szakember 231 tétmérkőzésen vezette eddig a csapatot és ő az NB I leghosszabb ideje regnáló edzője.

„Amíg számítanak rám, igyekszem a legjobb tudásom szerint segíteni a klubot. A motivációval továbbra sincs gond, sok elvégzendő feladat vár ránk.

Legfőbb célunk, hogy újabb fiatal akadémistákat építsünk be az első csapatba, és természetesen szeretnénk eredményesen teljesíteni a jövőben is

– idézte a pfla.hu Hornyák Zsoltot.

Az utanpotlassport.hu fordulónként összegzi, hogy mennyi U21-es korú játékos lépett pályára az NB I-ben. Az egész szezont figyelembe véve a felcsútiak a harmadik helyen állnak 3471 perccel, aminek nagy részét a 20 éves kapus, Pécsi Ármin szállította (2430 percet).

A bajnoki címért még versengő csapat szombat délután a bennmaradásért küzdő Debrecent fogadja az NB I 31. fordulójában.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik