Van, ami nem változik az NB I-ben szereplő Paks labdarúgócsapatánál a következő szezonban sem:
„Nem volt nehéz meghozni a döntést, Haraszti Zsolt ügyvezetőnkkel folyamatában kezeljük ezt a dolgot, én pedig mindig egy évben gondolkodom, hisz’ az egy belátható időszak. Megbeszélésünk úgy húsz-harminc másodpercig tartott. Semmilyen kérdésben nem kellett bővebben beszélgetnünk” – idézi Bognárt a klubhonlap, aki a jövővel kapcsolatban annyit mondott, előbb megnézik, mit tudnak kihozni a jelenlegi szezonról, a következő célokat majd csak utána fogalmazzák meg.
A Paks három fordulóval a vége előtt a harmadik az NB I-ben (öt ponttal lemaradva az éllovas Ferencvárostól), valamint döntős a Magyar Kupában.
Bognár György előbb 2020 és 2022 között irányította a csapatot, majd egy rosszul sikerült MTK-s kitérőt követően 2023-ban tért vissza a klubhoz. Ahogy a bejelentésben szereplő cikkben is szerepel: eddig 168-nál meccsen irányított, ebből 89-szer nyert a Paks 32 döntetlen és 47 vereség mellett. Bognár edzősködése alatt a csapat eddig összesen 369 gólt szerezett, tavaly Magyar Kupát nyert, és az év edzőjének is megválasztotta korábban az MLSZ.
Utóbbi kapcsán Kubatov Gábor, a Ferencváros vezetőedzője egyszer azt mondta, „mindent elmond, hogy az lett az év edzője, aki egy vidéki csapatnál kivette a pénzt a széfből, bement a kaszinóba, feltette a pirosra és a fekete jött ki. És most vezetőedző. Ez morális kérdés”. Ez még 2023 szeptemberében hangzott el, azóta ötször találkozott egymással a Paks és a Fradi, az FTC csak egyszer tudott nyerni, és például a tavalyi kupadöntőn is kikapott a tolnaiaktól. Idén is ez a két csapat találkozik a kupadöntőben.