HIRDETÉS
Magyar foci

A győri cserejátékos látványos góljának a Fradinál is nagyon örülhettek

Katona Tibor / MTI
Diarra (zöld mezben) remek cserének bizonyult.
Katona Tibor / MTI
Diarra (zöld mezben) remek cserének bizonyult.

A házigazda Győr a hajrában szerzett gólokkal 2-0-ra nyert az éllovas Puskás Akadémia ellen az NB I 27. fordulójában.

Az első félidő nyílt játékot hozott, mindkét csapat előtt adódtak kisebb-nagyobb helyzetek. A hazaiak sokkal többet birtokolták a labdát és többször is próbálkoztak kapura lövéssel, de a vendégek is veszélyeztettek, ennek fényében meglepő volt, hogy a szünetben 0-0 állt az eredményjelzőn.

A fordulás után nem sokkal 11-eshez jutott a Győr, miután a büntetőterületre betörő Gavric elesett Golla lábában. Benbuali már a labda mögött állt, de a játékvezető végül a VAR segítségével, hosszas elemzés után érvénytelenítette korábbi ítéletét és folytatódott a játék.

Fölényben játszottak a házigazdák, de a kiugró Soisalo révén mégis a felcsútiak kerülhettek volna előnybe, Petrás azonban nagyot védett.

A félidő derekán kissé visszaesett a színvonal, egyre több volt a hiba mindkét oldalon. A hajrához közeledve aztán fordult a játék képe, jóval aktívabbá vált támadásban a Puskás Akadémia, de nem sikerült betalálnia, a másik oldalon viszont az egy perccel korábban beállt Diarra egy védelmi hibát kihasználva, remek egyéni megmozdulás után bevette Pécsi kapuját.

Az utolsó percekben – beleértve a hétperces hosszabbítást is – támadtak a vendégek, de a betömörülő győri védelem jól állt a lábán és nemcsak megőrizte előnyét, hanem egy újabb VAR-vizsgálat után még növelte is azt: Golla megrúgta Szahlit a 16-oson belül, ezért 11-es járt, amit maga a sértett végzett végzett el sikerrel, beállítva ezzel a végeredményt.

A Győr sikere azt jelenti, hogy a ZTE otthonában aratott győzelmével az FTC visszaelőzte a Puskás Akadémiát.

NB I, 27. forduló:

ETO FC Győr – Puskás Akadémia 2-0 (0-0)
Győr, ETO Stadion
v.: Kovács I.
Győr: Petrás – Tóth R. (Bíró, 64.), Heitor, Krpic, Stefulj – Anton, Gavric (Diarra, 84.) – Bánáti (Szahli, 74.), Vitális (Ouro, 74.), Bumba – Benbuali (Njie, 84.).
Puskás Akadémia: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Harutjunjan – Duarte, Favorov (Mondovics, 84.) – Soisalo (Nissilä, 71.), Levi, Nagy Zs. – Colley (Plsek, 66.).
gól: Diarra (85.), Szahli (98., 11-esből)
sárga lap: Bumba (43.), Bánáti (71.), Stefulj (72.), illetve Colley (40.), Favorov (56.)

 

A másik szombati meccsen:
ZTE – FTC 0-2 (0-0)

 

vasárnap játsszák:
Újpest FC – Debreceni VSC 14.00
Nyíregyháza Spartacus FC – Fehérvár FC 19.00

 

A tabella:
1. Ferencvárosi TC 27 15 8 4 45-25 53 pont
2. Puskás Akadémia FC 27 16 4 7 43-29 52
3. Paksi FC 27 15 6 6 58-39 51
4. MTK Budapest 27 12 5 10 46-37 41
5. ETO FC Győr 27 10 10 7 38-31 40
6. Diósgyőri VTK 27 10 9 8 34-39 39
7. Újpest FC 26 7 10 9 28-36 31
8. Fehérvár FC 26 8 6 12 32-38 30
9. Zalaegerszegi TE FC 27 7 8 12 31-37 29
10. Debreceni VSC 26 7 5 14 42-49 26
11. Nyíregyháza Spartacus FC 26 6 6 14 24-41 24
12. Kecskeméti TE 27 4 9 14 27-47 21

Olvasói sztorik