A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap este 3-0-ra kapott ki Törökországtól, ezzel összesítésben 6-1-re veszítette el a Nemzetek Ligája A-ligában maradásról döntő osztályozóját.
A magyar játékosok és a szövetségi kapitány, Marco Rossi értékeléséről már beszámoltunk, ahogy a Szoboszlai Dominik – Arda Güler szópárbaj folytatásáról is.
A Nemzeti Sport török lapszemléjéből pedig az derül ki, hogy a Sabah sportrovata például történelminek nevezi a győzelmet, hiszen a törökök először jutottak fel az NL A-ligába. A lap szerint ehhez elengedhetetlen volt Ugurcan Cakir első félidei védése, az, amikor még 0-0-ás állásnál megfogta Gazdag Dániel ziccerét. A Hörriyet is azt emeli ki címében, hogy a török válogatott 19 év után nyert idegenben Magyarország ellen (2006. október 7-én, azóta három találkozót veszítettek el).
A lapok egyöntetűen túl keménynek, agresszívnek értékelték a magyar csapat játékát, a FotoMac kiemelte, hogy az első 20 perc alatt 7:1 volt a szabálytalanságok száma a magyarok javára, akik különösen a Real Madrid 20 éves csillagát, Arda Gülert faragták, próbálták a meccs elején különösen kemény belépőkkel megfélemlíteni.
Ilyen-olyan formában több lap is említést tett a magyar közönség egy részének viselkedéséről. A SporX egyenesen botrányosnak nevezte azt, hogy a török himnusz alatt folyamatosan fütyült a közönség.