A két csapat korábban hat alkalommal találkozott egymással, öt győzelem mellett mindössze egyszer veszítettek pontot a svédek, még 1979-ben, azon az összecsapáson, amikor egyetlen góljukat kapták (1-1). A 16-1-es gólkülönbség, no meg a tudásbeli különbség most is északi sikert ígért, ám a hazaiak nem így gondolták.
A meccs egyetlen találatát a Vojvodina 23 éves védője, Seid Korac szerezte, aki 2023-ban éppen a svéd élvonalban szereplő Degerfors játékosa volt, most pedig fejjel tréfálta meg a riválist (1-0).
A mérkőzés képéhez hozzátartozik, hogy a második félidőben továbbra is a hazaiak alakították ki a legnagyobb helyzeteket, és ha Robin Olsen nem véd bravúrosan, a svédek nagy vereséget szenvedtek volna.
Luxemburg megérdemelten nyert, jobb voltak, én pedig nem ismertem rá a csapatunkra. Az első tíz percben gólt kellett volna szereznünk, de utána túl lassan játszottunk és túl keveset futottunk
– nyilatkozta a meccset követően a svéd válogatott szövetségi kapitánya, Jon Dahl Tomasson.
Az Arsenal korábbi sztárja, a 75-szörös svéd válogatott szélső, Fredrik Ljungberg a Viaplay szakértőjeként szomorúan csak annyit jegyzett meg:
„Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer azt fogom mondani: 1-0-ra kikaptunk Luxemburg ellen.”
A luxemburgi Tageblatt csak annyit írt:
A szombat esti győzelem után a 2017-es 0-8 szégyene végképp feledésbe merült.
A nap másik felkészülési mérkőzésén Azerbajdzsán is súlyos vereséget szenvedett hazai pályán: Haiti 3-0-ra verte. Az azeriek a legutóbbi hét meccsükön a hetedik vereségüket szenvedték el, míg a karibiak sorozatban kilencedszer nyertek.