A hivatalos jegyzőkönyvek szerint történelme ezredik mérkőzésére készült a magyar válogatott, a 2025-ös esztendőben pedig az elsőre. Az előző évben a válogatott harmadik helyen végzett a Nemzetek Ligája A3-as csoportjában, Hollandia és Németország mögött, de Boszniát megelőzve, miközben a nyári Európa-bajnokságon a Skócia elleni utolsó perces győzelem ellenére sem sikerült a továbbjutás a csoportból, hisz előtte Svájc és Németország ellen vereséget szenvedett a csapat.
Taktikailag a válogatott az év folyamán egyre többször visszavett a relacionista játékból, bár elemei itt-ott továbbra is fölbukkantak. A törökök elleni oda-visszavágós playoff tétje tehát az, hogy a következő szezonban továbbra is élvonalbeli ellenfelek ellen futballozhat-e a magyar válogatott.
A kapuba visszatért Dibusz Dénes, a három belső védő Willi Orbán mellett Fiola Attila és Dárdai Márton lett. A jobboldalt ezúttal is Bolla Bendegúz futotta be, a középpályán a keretből évek óta először kimaradt Nagy Ádám helyett ezúttal is Nikitscher Tamás kezdett Schäfer András mellett. Elöl pedig a Bournemouthban mostanság kiválóan teljesítő Kerkez Milos egyszerre került a pályára a szintén bal oldalon bevethető Nagy Zsolttal, Szoboszlai Dominik pedig papíron jobb oldalt, de gyakran balra mozogva segíthette az akciókat a középcsatár Varga Barnabás mellett.
A törökök olasz szövetségi kapitánya, Vincenzo Montella nem a tavalyi Eb-n látott háromvédős rendszerre, hanem a rá jellemző 4-2-3-1-re szavazott. A Trabzonspor-kapus Ugurcan Cakir előtt Samet Akaydin volt az egyik belső védő, vele egy sorban pedig három Galatasaray-játékos helyezkedett: középen Abdülkerim Bardakci, jobbról Kaan Ayhan, balról Eren Elmali. A középpályán a veterán irányító, Hakan Calhanoglu és az egyik Benfica-játékos, Orkun Kökcü kapott helyet, a vonalak között pedig Baris Alper Yilmaz, Oguz Aydin és a fiatal Juventus-ígéret, Kenan Yildiz támogatta a másik lisszaboni, Kerem Aktürkoglu játékát.
Ahogy azt a magyar válogatottól az utóbbi időben megszokhattuk, a lapos passzos labdakihozatalt felváltva alkalmaztuk a kapusfelívelésekkel, és a magas letámadást is csak bizonyos jelekre erőltettük. A passzívabb magyar momentumokból pedig a törökök előnyt tudtak kovácsolni. Már a mérkőzés elején feltűnő volt, hogy a két középhátvéd, Akaydin és Bardakci milyen szívesen lődöz be akár direkt indításokat is a magyar védelmi vonal mögé, a két gyors szélső felé. Az első két alkalommal a magyar védelem még tisztázni tudott, ám harmadjára a jobbszélső lekészítéséből a felfutó Kökcü szerezte meg a vezetést.
A magyar védővonal viszonylag magasan, de Bardakci nyomás nélkül, szabadon indíthat. Aydin befelé cselez a vonalak közé, a lekészítésből a felmozgó Kökcü talál be távolról, 1-0.
A magyar válogatott szerencsére jól reagált a bekapott gólra támadásban és védekezésben is: több helyzetet sikerült kidolgozni és labda ellen is lényegesen magasabbra toltuk a védekezést.
A labdakihozatalainkat a törökök viszonylag magasan, általában 4-2-3-1-ben támadták le, minek nyomán némileg megnyúlt a távolság az ellenfél csapatrészei között. Így a magyar válogatott többször is képes volt vertikálisabb támadásokra. Ennek ellenére a magyar csapat papíron valamivel több passzt teljesített a saját térfelén (127), mint az ellenfélén (112). Az ellenfél kapuja elé érve többször is sikerült mögékerülésekkel, alákerülésekkel, váltásokkal helyzeteket kialakítani, ilyenkor sikeresen állt át pozíciós játékról elmozgó játékra a magyar válogatott.
Ezúttal is főként a bal oldalunk volt aktívabb: Kerkez (5) és Szoboszlai (7) is több beadással próbálkozott, mint a másik oldalt Bolla (3), miközben a legtöbb sikeres passza a támadóharmadban Szoboszlainak (14) volt. Az ellenfél tizenhatosán belül az egész magyar csapatból Nagy Zsoltnak volt a legtöbb, hét labdaérintése – ő is a bal oldalon csatlakozott a támadásokhoz. Ezek a támadások nemcsak hátulról, hanem egy-egy párharc után a labdát összeszedve, átmenetből is ki tudtak alakulni.
Magyar támadójáték felállt fal ellen. Szélességi váltás Szoboszlai és Nagy Zsolt között. Kerkezt a török játékos megtámadja, ezért hosszan indítja Szoboszlait, aki átlósan Nagy Zsolthoz passzol.
A magyar válogatott labdás játéka mellett a labda elleni játéknak talán még nagyobb szerepe volt annak, hogy az első tíz perc után sikerült megnyugodni, és visszajönni a mérkőzésbe. A csapat egyre többször támadta le a törököket magasan – a már sokat látott 5-2-3/5-4-1-es védekezéssel, a középső blokkból meglepetésszerűen kimozdulva.
Annak érdekében, hogy létszámban is odaérjünk az ellenfelekre, gyakran az egyik szárnyvédő – főleg a bal oldalt Nagy Zsolt – is fellépett a letámadással, hisz a törökök hátul szélesen négy védővel és a Calhanoglu–Kökcü kettőssel építkeztek. Középütt pedig Varga, Szoboszlai, Schäfer és Nikitscher szükség esetén szintén az emberükig léphettek fel a letámadással. Ennek a 25. percben lett eredménye, amikor Cakir középen elhamarkodottan passzolta fel a labdát, a kontrából pedig az ellenfelet visszahúzva, a második hullámban maga Schäfer egyenlített.
Magyar letámadás és egyenlítő gól. Szoboszlai balról támadja meg a kapust, a többiek embert fognak. Cakir így nyomás alatt csak középre tud passzolni, el is veszíti a labdát.
A jelenet folytatása. A pálya közepét túltöltve összehúzzuk a törökök védelmét, Szoboszlai így szabadon teszi ki a jobboldalra Bollához a labdát. A beadást Varga visszafejeli, a török védővonal visszahúzva, a második hullámban Schäfer egyenlít, 1-1.
