Magyar foci

Dárdai Bence és Tóth Alex meghívást kapott, Szalai Attila visszatér a válogatottba

Czeglédi Zsolt / MTI
Tóth Alex rendszeresen játszik a Fradiban és jó teljesítményt nyújt a középpályán
Czeglédi Zsolt / MTI
Tóth Alex rendszeresen játszik a Fradiban és jó teljesítményt nyújt a középpályán
A magyar labdarúgó-válogatott Törökország elleni keretébe meghívót kapott a 19 éves Dárdai Bence és a ferencvárosi Tóth Alex is, de Szalai Attila is visszatér, míg kapusposzton négy játékossal készül majd a csapat 1000. és 1001. mérkőzésére.

„Azért döntöttünk négy kapus meghívása mellett, mert Dibusz Dénes még csak most vasárnap tért vissza sérüléséből, ugyanúgy, ahogy Varga Barnabás is. Elővigyázatosságból ezt láttuk a legjobb döntésnek” – fogalmazott Marco Rossi az Mlsz.hu-nak.

„A védőknél Szalai Attila kezdi visszanyerni a csúcsformáját, a Standard Liége legutóbbi négy mérkőzéséből háromszor kezdő volt. Erre a posztra két nagyszerű játékosunk van Dárdai Marci és Attila személyében, úgyhogy majd meglátjuk melyikük lesz jobb formában és jut lehetőséghez, hiszen a török támadók nagyon gyorsak és agilisek, komoly nyomást kell rájuk gyakorolni a vonalak között, mert nagyon dinamikusak.”

Rossi a többiek kapcsán hangsúlyozta, hogy sokszor kifejtette már, elsősorban azokra számít, akik rendszeresen játszanak, de egy rendszeresen játszó kevésbé jó adottságokkal rendelkező és egy valamivel kevesebbet játszó, de nemzetközi szinten teljesítő játékos közül majdnem mindig utóbbit választja.

A két újoncunk Dárdai Bence és Tóth Alex. Alex rendszeresen játszik a Fradiban és jó teljesítményt nyújt a középpályán, míg Bence többnyire csereként, de rendszeresen kap lehetőséget a Bundesligában és annak is egy elég erős csapatában, így úgy gondolom, ez volt a megfelelő idő arra, hogy meghívót küldjünk neki

– tette hozzá Rossi.

A válogatott március 20-án lép pályára Isztambulban Törökország válogatottja ellen, amely a férfiválogatott történetének ezredik mérkőzése lesz, majd három nappal később a Puskás Arénában fogadja Vincenzo Montella együttesét.

A két találkozó eredményei döntenek majd arról, hogy melyik csapat szerepel a Nemzetek Ligája következő kiírásában az A és melyik a B ligában.

A válogatott kerettagjai március 17-én hétfőn találkoznak Telkiben.

A magyar válogatott kerete

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Hegyi Krisztián (DVSC), Szappanos Péter (Paks)
Védők: Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Kecskemét), Dárdai Márton (Hertha), Fiola Attila (Újpest), Orbán Willi (RB Leipzig), Szalai Attila (Standard)
Középpályások: Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Dárdai Bence (Wolfsburg), Kata Mihály (MTK), Kerkez Milos (Bournemouth), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Nego Loic (Le Havre), Nikitscher Tamás (Valladolid), Schäfer András (Union Berlin), Styles Callum (West Bromwich), Tóth Alex (Ferencváros)
Csatárok: Csoboth Kevin (St. Gallen), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Sallai Roland (Galatasaray), Szabó Levente (Braunschweig), Szoboszlai Dominik (Liverpool), Varga Barnabás (Ferencváros)

Kapcsolódó
Dibusz Dénes: Nagyon vártam, hogy végre újra a pályán lehessek
A januári csípősérülése óta először védett a Fradi kapusa.
Olvasói sztorik