„Tudjuk jól, hogy senki nem fog ingyen a kezünkbe adni semmit, magunknak kell mindent kiharcolni, és érthetetlen, hogy miért kellett két gól ahhoz, hogy felébredjünk.
Végig arról beszéltünk, hogy ennek az intenzitásnak nem az utolsó harminc percben, hanem a meccs elejétől meg kell lennie, különben nincs keresnivalónk a pályán
–nyilatkozta az M4 Sport kamerája előtt.
A szakember elmondta, csak a meccs végén látta azt a játékosaitól, amit előzetesen kért tőlük.
„Mindig jó, ha a csatáraink tudnak gólokat szerezni, hiszen vannak, akik már jó rég óta nem találtak a kapuba. Nyilván mindig jó, ha Varga Barnabás ott van a pályán, hiszen hozza a gólokat, ha viszont hiányzik, akkor másoknak kell az ő szerepét átvállalniuk. Pesic tudott egy kis frissességet hozni a pályára, örülök, hogy Saldanha is betalált, s annak is örülök, hogy Naby Keita tudott egy kis nyugalmat hozni a pályára. Tóth Alex pedig a labdával való kvalitásai és az intenzív futásaival harcolta ki, hogy immár hétről hétre ott van a kezdőcsapatban.”
Kollégája, Borbély Balázs, az ETO FC Győr vezetőedzője azért volt szomorú, mert ebben a mérkőzésben benne volt a győzelem lehetősége, a csütörtöki, 4-3-ra elbukott Magyar Kupa-mérkőzésen pedig megérdemeltek volna egy tizenegyespárbajt.
Kár érte, mert közel jártunk megint a sikerhez, de egy ilyen kaliberű ellenfél ellen egy pillanatra sem szabad kiengedni, mert rögtön megbüntetnek. Örülök az egy pontnak is, de két meccslabdánk is volt. Ilyen a foci, ezzel kell megelégednünk
– vélte.