Nagyon ráfért már a sikerélmény a Ferencvárosra, amely a bajnokság toronymagas esélyeseként elég gyengén kezdte a tavaszt, és első négy mérkőzésén mindössze két pontot gyűjtve lecsúszott az első helyről.
Robbie Keane tehát az első bajnoki sikerére készült (az Európa Ligában már sikerült két meccset nyernie), ennek megfelelően elég támadószellemben küldte pályára csapatát, hiszen Varga Barnabást a Traoré, Abu Fani, Kehinde hármas támogatta.
A Fradi úgy is kezdett, ahogy elvárja a szurkolótábora, hét perc után már 2-0-ra vezetett. Előbb Abu Fani kényszerítőzött Varga Barnabással, a visszakapott labdára lendületből érkezett és öt méterről nem hibázott (0-1). Lendületben maradtak a vendégek, és öt perccel később Makreckis lőtte ki a jobb alsó sarkot (0-2).
A fehérváriak kapusa több alkalommal is bravúrral védett, elégedetlen is lehetett Pető Tamás edző, aki a szünetben hármas cserével próbálta felrázni csapatát. Annyiban sikerült, hogy 55. percben Stefanelli kiharcolt egy tizenegyest, amit Szabó Bálint pimaszul beemelt a jobbra vetődő Gróf felett a hálóba (1-2).
A 73. percben megfogyatkozott a Fehérvár, miután Szerafimov megkapta második sárga lapját, az emberelőnyt pedig kihasználta a Ferencváros, a 83. percben a csereként beállt Ben Romdhane talált be (1-3).
A hajrára beállt a vendégeknél a BL-győztes Naby Keita is, de az eredmény már nem változott, a Fradi megérdemelten győzött.