A Fehérvár elleni mérkőzés hajrájában egy fejessel vetted be a kaput, amivel a Paks történetének legidősebb gólszerzőjévé váltál. A következő fordulóban kettőt vágtál korábbi klubodnak, a Ferencvárosnak. A szezonban eddig 729 percet töltöttél a pályán, ez alatt 11 gólt szereztél, amivel egyfelől vezeted az NB I góllövőlistáját, és Európában is az élen állsz azzal, hogy 67 percenként beveszed az ellenfelek kapuját. 38 évesen ez dicsőség vagy görbe tükör az NB I mezőnyére nézve?
Nem is tudom. Nincs ezeknek nagy jelentősége. Csak érdekes statisztikák. Maximum zrikára adnak okot. Csak arra jó, hogy Apival (Varga László, a Paksi FC gyúrója – a szerk.), az eddigi paksi korrekorderrel továbbra is szívjuk egymás vérét. A Vidi-meccs másnapján már azzal húzott, hogy sehol sem vagyok, mert 55 évesen ő a legidősebb gólszerzője a Madocsa SE-nek. Kiszámolta és napra pontosan leírta nekem, hány évem és napom van még hátra, mire újra megelőzhetem.
A szülőfalvad csapata amúgy is szívügyed. Ott mi a hivatalos titulusod?
A felnőttcsapatot 2010 óta edzem, és egy ideje az U11-et is.
Ezek szerint 15 éve vagy a bátyád, Böde István edzője is, aki nálad is parádésabb gól/meccs-mutatóval rendelkezik: az MLSZ adatbankja szerint 389 meccsen 572 gólt szerzett eddig.
Á, sokkal többet rúgott! Amikor elkezdte a gólgyártást, még nem létezett se statisztika, se MLSZ-adatbank.
Pár éve, a 666. után a nemrég elhunyt Karász Imrétől kapott egy szobrot emlékbe. Már a 700-at is elhagyta. Csak tavaly 39-et lőtt, azzal végzett a góllövőlista élén. Többször volt már gólkirály megye I-ben, II-ben, III-ban is.
Azzal is megy a „vérszívás”, hogy ki az eredményesebb, jobb futballista?
Dehogy! Ebből csak régebben akasztottunk bajszot. Ma ez már nem kérdés.
Ki?
Ki? Hát én! Négy évvel idősebb nálam, így gyerekkorunkban, amikor rengeteget játszottunk egymás ellen, még más volt a helyzet. De azért ott is akadtak vérre menő küzdelmek.
Az mit jelent?
Egy az egyeztünk folyton, de sűrűn előfordult, hogy heves vitatkozásba torkollott a kétkapuzás. Sok energiát kellett befektetnem, ha meg akartam verni. Nem mondom, milyen eszközöket használtam, de használtam, hogy eltüntessem a négy év fórját.
Édesapád egyszer azt nyilatkozta, a kertben a kétkapuzás közben rendszeresen szétrúgtátok a virágágyást édesanyád legnagyobb bánatára.
Hát, én meg azt mondom, hogy Mutter ültette rossz helyre a növényeket. Abba az udvarba, ahol két fiúgyerek van, nem kellett volna ott lenniük. Akaratlanul is be-bekerült közéjük a labda.
Honnan ered nálatok a futball szeretete?
Mi még úgy nőttünk fel, hogy a Madocsa csapatában szinte csak helybeliek játszottak. Apu is ott focizott – nagyon hamar, huszonöt évesen abbahagyta – meg a közvetlen ismeretségi körünkből a keresztapámtól a húgom keresztapjáig mindenki. Gyerekként kijártunk a hazai meccsekre, de apuék gyakran felültettek bennünket maguk mellé a TSZ-buszokra, és együtt mentünk a csapattal a tolnai rangadókra is. Így szívtuk magunkba a futball szeretetét.
Édesapád egy interjúban sete-suta gyerekként jellemzett. Mit érthetett ezalatt?
Ő látta így, tőle kell megkérdezni. Bár igaz, hogy 23–24 évesen lettem csak stabilabb, ismertebb NB I-es játékos, de még 20 sem voltam, amikor debütáltam az élvonalban, szóval ez nem ezt bizonyítja, hogy suta lettem volna.
Mikor lettél igazolt labdarúgó?
Ötödikes koromban, amikor Paksra kezdtem iskolába járni.
A mai trend inkább az, hogy az egyesületek már az óvodákban elkezdik a kiválasztást. Nem érzed túl későinek, így hátránynak, hogy ötödikesen futballoztál először szervezett körülmények között?
És akit az óvodából elvisznek edzésre, abból heti kétszer egy órával mindből labdarúgó lesz? Minket senki sem igazolt le tízéves korunkig, de ettől függetlenül minden nap fociztunk. Suli után a madocsai általános napközijében előbb Lukács tanár úr tartott nekünk különórát, aztán ledobtam otthon a táskát, és mentem a madocsai focipályára, a betonpályára vagy a játszótérre, valamelyiken biztos, hogy összegyűlt vagy tíz gyerek a saját korunkbelitől egészen a majdnem felnőttig, és kedvünkre játszottunk estig. Nyaranta meg reggel elmentünk otthonról, aztán sötétedésre hazamentünk. Ha nem voltunk meg, lementünk a homokos, lejtős Duna-partra, és lyukfociztunk.
Azt, hogy kell?
A víztől 4-5 méterre fölfelé leraktunk két követ merőlegesen a folyóra, mondjuk ötven centire egymástól. Ez volt a kapu. Tőle jobbra-balra egyforma távolságra felálltunk a vízpartra. Hol az egyikünk belsőzte, csavarta felfelé a lasztit, hol a másik. Az nyert, aki többször átrúgta a két kő között. Ha meg meguntuk, rögbiztünk a vízben. Mindig volt valami. Ötödikes koromig sokkal több időt töltöttem labdával, mint a mai gyerekek. Ma sem lesz senkiből jó játékos, aki csak eljár edzésre. Ha edzek egy héten mondjuk négyszer másfél órát, az összesen hat. Hát az mi? Gyerekkoromban egy nap alatt többet fociztam.
Méreteidet tekintve már tízévesen is kilógtál a paksi kortársaid közül?
