A 29 éves holland szélső 2023 nyarán igazolt Diósgyőrbe, és az azóta eltelt időszakban 38 bajnoki mérkőzésen 6 gólt szerzett, ebből négyet az NB I idei kiírásában, valamint négy gólpasszal is kivette a részét a csapat szerepléséből.
„Könnyen mondtam igent a szerződéshosszabbítási ajánlatra, mert az első naptól kezdve kiválóan érzem magam Diósgyőrben, hiszen a DVTK egy jól szervezett klub, és jók a csapattársak is. Ehhez jön, a sikeres bajnoki szereplés, sok pontot szereztünk, és a harmadik helyen állunk” – nyilatkozta a klub hivatalos honlapján.
Horváth Csenger, a DVTK sportigazgatója úgy fogalmazott, az új igazolások mellett legalább annyira fontos a meglévő értékek megtartása is.
„Az érkezésem óta eltelt időszakban felmértük a keretünk minden tagjának a képességeit, az emberi oldalát és motivációs szintjét.
Elton Acolatse az elmúlt másfél évben folyamatosan bizonyította, hogy milyen játékminőséget képvisel, valamint valódi csapatemberként fontos tagja az öltözőnek, és a motivációs szintje is magas, ezért egy olyan légiós, akire szükségünk van.